A Nagyboldogasszony-napi búcsút kétnapos népünnepély tetézte, s mindhiába verte szét vasárnap délután a vigadókat a zápor, a résztvevők kedve nem látszott lankadni.
Együtt mulattak a helyiek a szomszéd településről idesereglettekkel, a bükszádiak két magyarországi testvértelepülésének – Berhida és Vasad – küldöttségei is kiválóan érezték magukat. A helybeli rezesek fújták a hívogatót, s már reggeliben minden horgászni szerető az Olt menti tónál üldögélt azon a kétnapos horgászmaratonon, amelyet Daragics Péter szervezett kiváló szakmai hozzáértéssel. Bács Csaba polgármester megnyitója után a helybeli egyház vegyes kórusa lépett fel (vezényelt Szakács Katalin), s jelenlétével tisztelte meg a IX. Bükszádi Napokat a Kelemen Alpár vezényelte szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör. Másfél órás fergeteges néptáncműsort láthatott az eső elől a sportcsarnokba szorult népes közönség vasárnap délután. Felléptek a helybeli Mikes Ármin- és a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola óvodás- és iskoláskorú gyerekei, a Zsombor, valamint a Murgó táncegyüttes (koreográfus: Gáspár Attila). Két helybeli zenész, Nistor Dénes és Ájgel Szabolcs húzta a talpalávalót, és sikert aratott a Székelylend paródiashow is. Szombaton a Play fire tűztánc, vasárnap késő este pedig László Attila koncertje zárta az ünnepséget. (kisgyörgy)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.