Az egyik legjelentősebb kortárs filmrendező, Wim Wenders (fotó) Aranymedve-díjat kap életművéért a 2015. februári Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentette be Dieter Kosslick fesztiváligazgató.
A 65. Berlinale alkotásainak retrospektív vetítéseivel is ünnepli majd a rendezőt, mások mellett Berlin felett az ég című, nyolcvanas évekbeli filmjét is bemutatják, amiért annak idején Cannes-ban Aranypálmával jutalmazták. „A filmkészítőként, fotográfusként és szerzőként jegyzett, műfajokon átnyúló, sokrétű munkái hozzájárultak élő filmes emlékezetünk alakításához, és folyamatosan ösztönzőleg hatnak más filmes alkotókra” – hangsúlyozta Wenders jelenőségét Kosslick.
Wenders kétségkívül generációja legnagyobb hatású német filmrendezője, filmes stílusa a művészfilmeseket világszerte éppúgy befolyásolja, mint a fősodorbeli mozik filmeseit. Eddigi pályafutása során mintegy hatvan filmet forgatott. Legismertebb alkotásai közé tartozik a Párizs, Texas, mely 1984-ben Aranypálma-díjas lett, a szintén Cannes-ban díjazott Távol és mégis közel vagy a velencei filmfesztiválon sikert aratott Túl a felhőkön. A Berlin felett az ég című munkáját Angyalok városa címmel Hollywoodban újra is forgatták Nicolas Cage és Meg Ryan főszereplésével.
Wenders a játékfilmek mellett számos olyan jelentős dokumentumfilmet készített, mint az Európa Filmdíjat elnyerő Buena Vista Social Club vagy az Oscar-díjra is jelölt háromdimenziós Pina Bausch, amely ugyancsak megkapta az Európai Filmakadémia elismerését. A digitális technikával megbarátkozott, a jövőre már hetvenedik évébe lépő rendező legújabb, Everything Will Be Fine című játékfilmje is 3D-ben készül Rachel McAdams, James Franco és Charlotte Gainsbourg részvételével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.