Megyei riválisához – a Sepsi FC – képest két hét késéssel, azaz augusztus 18-án kezdte meg a nyári alapozást a céhes városbeli KSE együttese. A csapat jelen pillanatban napi két edzéssel a kézdivásárhelyi sportcsarnokban készül a gyors léptekkel közeledő 2014–2015-ös bajnokságra.
– Az előző szezonbeli együttesből csak hét játékossal folytatjuk az együttműködést, a következő napokban pedig öt új futsalos leigazolását tűztem ki célul. Jelenleg több labdarúgóval tárgyalunk, és legkésőbb szerdán már neveket is tudok mondani – nyilatkozta Dobozi Levente, a kék-fehérek trénere. – Rosszul alakult számunkra a sorsolás, s ezért nehéz lesz a kezdés. Ennek ellenére bízom abban, hogy a bajnoki rajtig jó csapatot tudunk összerakni, és nem vallunk szégyent az erősebb marosvásárhelyi alakulattal szemben – tette hozzá az edző.
Szentgyörgyi siker
Péntek délután edzőmérkőzést játszott a Sepsi FC és a KSE együttese, s háromszor 30 perc után 10–5-ös zöld-fehér sikerrel ért véget a találkozó. A két csapat legközelebb kedden mérkőzik meg egymással. (t)