Lezárták pénteken 23 órakor Kézdivásárhelyen a Bereck felé vezető 11-es országutat a kézdioroszfalvi vasúti átkelő javítása miatt, és elterelték a járműforgalmat.
Bokor Tibor polgármester szombaton a helyszínen elmondta: öt hónappal ezelőtt, amikor István Zoltánt kinevezték a szállításügyi minisztérium államtitkárává, megbeszélték, jó lenne kijavítani a város területén található két, rossz állapotban levő vasúti átjárót. A Szentkatolna felé vezető vasúti átkelőt másfél hónappal ezelőtt megjavították, szombaton pedig az oroszfalvi felújítását fejezték be, illetve a forgalomelterelést kihasználva járhatóvá tették a Vágóhíd utcai vasúti átkelőt is. A polgármester azt is közölte, a mostani sokkal nagyobb munkálat volt, mint amit korábban végeztek, mivel a vasúti síneket, talpfákat és a sínpárok közötti betonlapokat is kicserélték, a kanyarban megemelték a dőlési szöget, így a vonatok nagyobb sebességgel haladhatnak. Szombaton délben aszfaltoztak, és este újraindították a gépkocsiforgalmat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.