Lebontották tegnap a sepsiszentgyörgyi Bodok Szálloda előtti nagyméretű körképet, és nem tesznek helyette másikat, hanem ember elé való parkolót alakítanak ki a jelenleg meglehetősen elhanyagolt téren.
A Gábor Áron életét ábrázoló köztéri képregény Kézdivásárhelyre költözik, így a megyeszékhely központjában levő terület felszabadul: ismét láthatóvá válik a már évek óta takarásban levő nőszobor – Vetró Artúr Integető lány című alkotása –, mögötte pedig a sajnos még mindig romos Bodok Szálloda. Az első ízben 2011. március 15-én felállított körképpel – amelynek témája évenként változott – a félbehagyott tatarozás csúnyaságát próbálta elfedni a városvezetés.
Az önkormányzat idén – sok évi huzavona után – megvásárolta a már hét éve lakatlan szállodát, és rendbe kívánja tenni a belváros egyik szégyenfoltjává vált helyet. Ehhez a hasznavehetetlen régi szökőkutat is le kell bontani, de az majd egy következő lépés lesz – közölte érdeklődésünkre Antal Árpád polgármester. A Bodok Szálloda felújítására több elképzelés is van már, de a munkálat még nem kezdődik el, egyelőre várják a közeljövőben esedékes pályázati kiírásokat, és a lehetőségek ismeretében döntenek majd. Az eddig magáncég által működtetett, lerobbant parkoló ezután is fizetéses marad, de a bevétel az új tulajdonosé, az önkormányzaté lesz.