Nagyváradon is lesz zászlóper

2014. augusztus 27., szerda, Közélet

A nagyváradi polgármesteri hivatal eltávolíttatná a székely zászlót Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő helyi irodájáról, a politikus bírósághoz fordul az ügyben.
 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetei júniusban szimbolikus politikai gesztussal tiltakoztak Nagyváradon a magyarsággal szembeni jogtiprások ellen, akkor Tőkés László kitűzte a székely zászlót EP-képviselői irodájának erkélyére, ezzel jelezve a partiumiak szolidaritását a székelyekkel.
Tőkés László augusztus 21-én szabálysértési jegyzőkönyvet kapott a nagyváradi helyi rendőrségtől, amit egy nappal korábban állítottak ki Nagyvárad polgármestere és főépítésze nevében. Ebben az elöljárók felszólították Tőkés Lászlót, hogy egy héten belül „semmisítse meg” az irodájának falára kitűzött „reklámzászlót”, mivel kitűzésére nem kért és kapott engedélyt a polgármesteri hivataltól. Az önkormányzat 30 ezer és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba.
Tőkés László szerint az elöljáróság intézkedése és ügybuzgalma egyszerre nevetséges és felháborító. „Azt állítani a székely zászlóról, hogy egy törvénytelenül kitűzött reklámlobogó, vagy valódi, vagy tettetett tudatlanságra vall” – véli az EMNT elnöke, aki nem tartja véletlennek az irodája falán lobogó jelkép elleni hatósági intézkedést, illetve annak jogi indoklását, ugyanis Marosvásárhelyen hasonló törvényi hivatkozással próbálják leszedetni a kitűzött székely zászlókat.
Az EP-képviselő közigazgatási bíróságon támadja meg a szabálysértési jegyzőkönyvet, és kéri annak érvénytelenítését – közölte Tőkés László tegnapi sajtótájékoztatóján.
A novemberi államelnök-választással kapcsolatban Tőkés László arra biztatta az erdélyi magyarságot, hogy most aláírásukkal, majd szavazataikkal az EMNP jelöltjét, Szilágyi Zsoltot támogassák, és ne Ke­le­men Hunort, az RMDSZ jelöltjét. Tőkés szerint Szilágyi Zsolt 1989-ben a temesvári népfelkelés cselekvő résztvevőjeként tűnt ki, majd az erdélyi magyar, illetve a szé­kely önrendelkezés következetes harco­saként szerzett elévülhetetlen érdemeket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-08-27: Közélet - :

Még nem döntött az RMDSZ (Kelemen Hunor utódja a kormányban)

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette, a szövetség még nem tett javaslatot a művelődési miniszteri és a kormányfő-helyettesi tisztségre, mivel a két tisztség „együtt jár”, és ez „bonyolítja egy kicsit az RMDSZ dolgát, a kormánynak azonban nincs emiatt szenvednivalója”. Hozzátette, egy politikailag erős és tekintéllyel rendelkező személyiségre van szükségük.
 
2014-08-27: Közélet - :

Kész az autonómiatervezet

Az autonómiatervezet elkészült, most egy széles körű és alapos közvita következik – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap a szenátusban, úgy értékelve, új alkotmányra van szükség ahhoz, hogy esély legyen egy ilyen tervezet elfogadására.