Hét változás történt a megye tanintézményeinek élén, a többit a már tisztségben levő igazgatók irányítják a következő tanévben is – közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, üdvözölve azt a nemrég közzétett rendeletet, amely eltörölte az iskolaigazgatók számára előírt óraadási kötelezettséget: ez a nagyobb iskolákban jószerint teljesíthetetlen feltétel volt, a minőségi oktatást szolgálja, hogy elengedték.
Ennek ellenére négy iskolaigazgató lemondott: a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc-, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-, a nagyajtai és a vargyasi tanoda ezért kapott új vezetőt, két másik – a lemhényi és a speciális sepsiszentgyörgyi iskola – pedig azért, mert mindkét igazgatónő nyugdíjba ment. Maksán is új igazgatóval kezdik a tanévet, de egész más okból: az eddigi intézményvezetőt a nyugdíjazott Farkas István helyére szaktanfelügyelővé léptették elő, utódja egy „sokat ígérő” pedagógus, akit Előpatakról helyeztek át. Az 52 aligazgatói tisztségből hármat felszámoltak, két helyen pedig szintén lemondás miatt kellett új tisztségviselőket kinevezni. Háromszéken 83 jogi személyiséggel rendelkező tanügyi központ van, igazgatói versenyvizsgákat azonban öt éve nem hirdetett a minisztérium, ezért a főtanfelügyelő nevezi ki az intézményvezetőket, főként eddigi eredményeik alapján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.