Szombat délben annyi érdeklődőt vonzott az esemény, hogy a kis udvar szinte szűknek bizonyult. A szűkebb és tágabb értelemben vett családtagok mellett fontosnak tartották a megjelenést a szomszédok és barátok, néhai munkatársak, az Őszi Csokor dalkör tagjai – érdeklődésük nem véletlenszerű: Kusztos Vilmos a nyugdíjasklub egyik éltetője –, s nem volt ritka a Kisbaconból, Bibarcfalváról, Barótról vagy éppen távolabbról érkező vendég sem. Minden bizonnyal kellemes élménnyel távoztak, hiszen a nagy autó számára készült garázsban berendezett, a népi leleményességet dicsérő régi tárgyakból álló kiállítás – van ott mozsár, őrlő, vasaló, fonókerék, csörlő, ordafőző, bokály, gyapjú- és kenderfeldolgozó eszköz, faragóbárd, üllő, kapuzár, sarkantyú, szurony, teknő, sokat használt, „régi vágású” csizma, s sorolhatnánk a mai ember számára már ismeretlen tárgyakat – népünk múltjáról, az itt élők mindennapjairól, munkájáról, szórakozásáról és a fejlődésről mesélnek érdekesen és elgondolkodtatóan.
Édesapja gyűjtőmunkáját fia, Kusztos Attila méltatta, a nagybaconiak „képviseleté­ben” felszólaló Mihály Réka múltmentéséért Kusztos Vil­most szembejövő embernek mondotta, a barátok nevében felszólaló Kelemen Csongor úgy fogalmazott, a házigazda igazolja, hogy a székely ember fából vaskarikát tud csinálni – ha akar, az ünnepelt öccse, Kusztos Tibor református lelkipásztor elődeink öröksége továbbadásának fontosságáról szólt. Kusztos Vilmos zárószóként azoknak válaszolt, akik gyűjtőmunkáját látván az évek alatt többször is azt kérdezték, mikor fog az megtérülni: akkor lesz értelme a padlásokon és pincékben való kutakodásnak, és a megfáradt tárgyak javításának, ha a látvány élményt jelent, szellemiekben és lelkiekben pedig gazdagabbá teszi megtekintőjét.