Őszi SokadalomKültéri mozgásparkot adtak át

2014. szeptember 1., hétfő, Közélet

Az Őszi Sokadalom forgatagában a Háromszéki Közösségi Ala­pítvány és a Zöld Nap Egyesület képviselői, valamint Derzsi Gyula alpolgármester jelenlétében szombat délelőtt ünnepélyesen felavatták a Molnár Józsiás parkban a szabadtéri edzőparkot, amely a Tekerj egy jó célért! akció révén közösségi összefogással valósulhatott meg.

  • Máris edzenek a gyerekek A szerző felvétele
    Máris edzenek a gyerekek A szerző felvétele

Az ötödik éve működő Háromszéki Közösségi Alapítványt és a sikeres közösségi kártyát Fleckhammer Ottó, az alapítvány elnöke mutatta be, kihangsúlyozva, hogy a negyedévente összeülő kuratórium nem álmodozik, mindig elérhető célokat tűz maga elé. Azt is közölte, hogy a mozgáspark felszereléseinek negyven év a szavatossági ideje. Bereczki Kinga, az alapítvány ügyvezető igazgatója is a közösségi összefogást hangsúlyozta, és köszönetet mondott minden partnernek és támogatónak, kiemelve a városháza és Bakk Vitális Mária Kinga, a New Fashion és Zarah Moden nadrággyárak vezérigazgatója jelentős anyagi hozzájárulását a mozgáspark megvalósításához. Azt is elmondta, hogy a kuratórium legutóbb arról is döntött, hogy megköszöni a kártyahasználatot a tudatos felhasználóknak. A döntés értelmében háromhavonta ezerlejes készpénzes utal-vánnyal jutalmazzák az öntudatos, hűséges kártyafelhasználói magatartást, a tizennégyezer aktív használó közül sorsolnak. A Sepsi Rádió élő adásban sorsolta ki az augusztusi nyertest a kézdivásárhelyi Pataki Attila személyében, akinek a mozgáspark avatószalagjának elvágása előtt Bereczki Kinga nyújtotta át a pénzutalványt, azzal a kéréssel, hogy csak helyi üzletekben vásárolja le. A következő sorsolás novemberben lesz – tudtuk meg. A szalagvágás után a jelenlevők máris bir­tokukba vették a mozgásparkot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2014-09-01: Közélet - Iochom István:

XIX. századi piaci korkép (Őszi Sokadalom)

Akárcsak az előző esztendőkben, az idei városnapok egyik leglátványosabb színfoltját a Kézdi­vá­sárhelyi Nők Egyesülete és a Gyön­gyös Város Barátainak Köre Köz­hasznú Egyesület közös rendezvénye, a harmadik alkalommal megszervezett XIX. századi piaci korképre keresztelt időutazás jelentette.
2014-09-01: Közélet - Iochom István:

A Cserebereklub kiállítása a Gyűjtemények Házában (Őszi Sokadalom)

Pénteken nyílt meg és szeptember 18-ig látogatható a Gyűjtemények Házában a harmadik országos és nemzetközi papírszalvéta-, kártyanaptár- és telefonkártya-kiállítás a Hobbi Cserebereklub szervezésében. A helybeliek mellett több külföldi gyűjtő is kiállított.