Szombaton a Molnár Józsiás parkban ötödik alkalommal tartották meg a pityókafesztivált, a céhes város egyik legrangosabb főzőversenyét, ami évről évre egyre nagyobb sikernek és látogatottságnak örvend.
A pityókafesztivál a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Asimcov) által szervezett gasztroturisztikai fesztiválsorozat egyik fő eseménye, melyre idén tizenkilenc – tizenöt háromszéki, három magyarországi (mezőkövesdi, hatvani és Budapest XIV. kerületi) és egy foksányi három-négy fős csapat nevezett be. A helybeli Nexxon cég első alkalommal volt jelen a fesztiválon. Az idei rendezvény fővédnöke a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendje volt. Az ételek készítésének feltétele a szabadtűzön való főzés, valamint az, hogy minden ételnek tartalmaznia kellett pityókát. A főétel mellett minden csapat egy-egy hidegtálat is bemutatott. A házikenyeret, a savanyúságot, a fűszert, az ásványvizet, a pálinkát, a bort és az asztaldíszítést mindenki otthonról hozta. A kilenctagú zsűrit és a lovagrendet Bágyok Károly, a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendjének főkancellárja mutatta be. A hagyományos receptek alapján elkészített ízletes ételeket a zsűrizés után szimbolikus összegért a látogatók is megkóstolhatták. A díjakat és okleveleket Bágyok Károly és a zsűritagok adták át a csapatkapitányoknak. A csapatokat ezüst és arany oklevéllel, valamint ajándékcsomaggal díjazták. A fesztivál vándorserlegét és arany oklevelét az első alkalommal jelen levő foksányi Hangyácskák (Furnicuţele) csapata vihette haza, a fesztivál első díjasa Mezőkövesd csapata lett. Ezenkívül számos különdíjat is kiosztottak.