Az RTV magyar adása 1969. november 23-án sugározta első műsorát, a szombati rendezvénnyel pedig visszatért az 1973-as Gyimesi Csángó Fesztivál helyszínére, az akkor készült felvételekkel hangolták rá a hidegségi Fatá­nyéros panzió udvarán összeseregletteket és meghívottakat a közös emlékezésre. Hogy tulaj­donképpen mit jelentett akkor a népzenegyűjtés, a falusi tánc filmszalagra rögzítése, miként jutottak a fiatal néprajzosok eredeti felvételekhez, és hogyan adták azt tovább, a rendezvény meghívottjai – Pávai István, Györfi Erzsébet, Zakariás Attila, Szalay Zoltán, László Csaba, Pap István Gázsa, András Mihály, valamint a gyimesi Tankó Eszter, Blága Károly Kicsi Kóta és felesége, Póra Borbála, Fintu Dezső és mások – mondták el, illetve egyesek énekkel, tánccal tették hitelessé az elmondottakat.
Az 1978-as csíkszeredai Csángó Kalákáról készült felvételen a jelenlevők közül többen is felismerték magukat, amint középiskolásként, kezdő táncházasként ott járták a gyimesi táncot a Márton Áron Gimnázium mögötti Micsurin kertben, ahol először találkoztak ekkora nyilvánosság előtt a négy csángó vidék képviselői, a gyimesi, moldvai, barcasági és a Dévára, Csernakeresztúrra kitelepített bukovinai adatközlők. A felvételen Szentimrei Judit magyarázza a viseletek egyes darabjainak jelentőségét, Pávai István a táncokról beszél, ott ül mellette Seres András, aki a boricáso­kat hozta magával, és ott vannak az őket követő fiatal néprajzosok, zenészek, Zakariás Erzsébet táncot tanít, és középiskolások egész hada szívja magába az igazi értéket. Mindez egy olyan rendezvényen, amelynek a magyar adás volt a kezdeményezője, házigazdája, és hogy megvalósíthassa, pártbizottsági engedélyt kaphasson a megrendezésére, a Meg­éneklünk, Románia Fesztivál zászlója mögé kellett felsorakoztatnia a Kalákát.
A hidegségi évfordulós ünnepségen Simonffy Katalint a Kaláka történetéről kérdeztük. „1977-ben nem tudtuk, hogy mi lesz, ez egy érzelmi töltetű kezdet volt. Éppen filmeztünk Csíkszeredában, amikor találkoztam Pávai Istvánnal és Simon Jóskával, akik megmutatták gyűjtésüket, városi fiatalok hogyan tanulják vissza a néptáncot. Hajnalig hallgattuk ezt a muzsikát, és másnap indultunk a székelyudvarhelyi táncházba. Úgy mentem vissza Bukarestbe, hogy azt mondtam Bodor Pál főszerkesztőnek, ez a jövő zenéje” – mesélte.
Abban az időben csak a hivatásos és félhivatásos együttesek színpadi produkcióiban megjelenő Mojszejev-minta volt közismert, a városi ember mit sem tudhatott arról, mi zajlik a falusi bálokban, táncházakban. Simonffy Katalin tulajdonképpen azt ismerte fel a székelyudvarhelyi Siculus klubban tartott táncházban, hogy itt a városi fiatalok éppen azt akarják megtanulni, amit addig elrejtettek előlük, ezért társakat keresett – elsőként Csáky Zoltán csatlakozott az ötlethez – és városról városra vitték a Kalákát. Simonffy Katalin szerint „annyira evidens volt, hogy a táncház valami teljesen újat jelent, és felszínre hozza az értékeket, hogy úgy éreztük, ezt meg kell mutatni, egy nemzedéket rávenni arra, hogy megőrizze, vigye magával. Ez nem volt könnyű, de hogy engedélyt kapjunk, neves román előadókat is meghívtunk. Az első Kalákát Kolozsváron tartottuk, ott Johnny Răducanu dzsesszmuzsikus volt a vendégünk. Egyébként bármelyik megye pártbizottságához mentünk, és mondtuk, hogy műsorainkban a népi értékek felmutatása zajlik, elfogadták. Például a csíkszeredai Csángó Kalákára Ion Moisescu rendező kollégánk (a Kaláka nyitott gerendaház vándordíszletének tervezője – szerk. megj.) ment át Moldvába, és ő lopta be a csángókat. Ilyen kollégáink voltak, nagyszerű csapattal dolgoztunk.”
A kolozsvári, a marosvásárhelyi, a besztercei és a csíkszeredai Kalákát a tordai Vásáros Kaláka, a kalotaszegi, a tematikus zilahi, székelyudvarhelyi és a rugonfalvi Tájházépítő Kaláka követte, a kilenc találkozón huszonhét középiskola magyar diákjai vettek részt, a Kaláka-tévéműsorokat több százezren nézték meg a hétfői magyar adásokban. A hetvenes évek végén indult és mozgalommá vált tánc­ház és a Kaláka meghatározta több nemzedék életét, hagyománytisztelő és -éltető szemléletét. Ezt tapasztaltuk a hidegségi születésnapi rendezvényen is, ahol az erdélyi táncházak és a Kaláka-műsorok kezdeményezői, éltetői és kedvelői találkoztak idős gyimesi és moldvai adatközlőkkel, valamint olyan fiatal hagyományőrzőkkel, mint a gyimesi Zerkula zenekar és a Gyimesközéploki Hagyomány­őrző Néptánccsoport.