Számos újdonsággal tér vissza a kedvelt és hiányolt hagyományos termékvásár Sepsiszentgyörgyre. A korábbi helyszínről, a Mikes Kelemen Főgimnáziummal szembeni udvarról a városközpontba költözik a színes-ízes forgatag a hét végén – erről a megyeszékhely képviselő-testülete augusztus elején döntött.
A szeptemberi vásáron 34 háromszéki és a megyehatáron kívülről érkező termelő és kézműves kínálja portékáit, az erre szolgáló sátrakat a szervező Tega Rt. a megyeháza előtti téren állítja fel. Tucatnyi sepsiszentgyörgyi termelő és kézműves mellett Árkosról, Tekerőpatakról, Firtosváraljáról, Gyergyócsomafalváról, Gyergyóújfaluból, Gyergyószentmiklósról, illetve Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről és Bélafalváról jelentkeztek vásárosok. Székely Kincső szóvivő tegnap hangsúlyozta: szombaton és vasárnap is várják a helyi termékek iránt érdeklődőket, a bejelentkezett termelők és kézművesek zöme jelezte, mindkét napon árusít a sátrak alatt. Hozzáfűzte, változott a díjszabás is, a portékáikat kínálók a korábbi 40 helyett napi 25 lejért bérelhetik a sátrakat.
Gazdag felhozatalt ígérnek a szervezők: mézeskalácsot, sajtokat, szörpöket és lekvárokat, kürtőskalácsot, mézet és méhészeti termékeket sorakoztatnak fel a vásárosok, de lesz zöldség és húskészítmény is, s emellett könyvet, száraz virágot, fonott és fából készült tárgyakat, ékszereket is vásárolhatunk az őszi hagyományos termelői és kézművesszemlén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.