A hét évvel ezelőtt újraalakított KSE február 26-án népes sportbarát és aktív sportoló — zömében fiatal — jelenlétében a Vigadó emeleti kistermében tartotta idei beszámoló és tisztújító közgyűlését, amely Derzsi Gyula elnöki beszámolójával kezdődött.
A három kétéves mandátum után leköszönő elnök többek között elmondta: a múlt év végén átadott sportcsarnok meghatározó lehet nem csak Kézdivásárhely, hanem Kézdiszék, sőt, némi túlzással, Kovászna megye sportéletére nézvést is. A sportlétesítmények terén elért megvalósítások jócskán felülmúlják a sportolók eredményeit. Igaz az is, hogy az egyesület költségvetése nem fedi az igényeket, kevés pénzből kevésre futja, de nem a pénznek kell elsősorban a világnak e szeletét mozgatnia, hanem a lelkesedésnek is. Az elnök ezután a szakosztályok múlt évi tevékenységét vette górcső alá. A labdarúgással kezdve elmondta: a legtöbb munkát, a legnagyobb elvárást és a legtöbb pénzt igénylő szakosztály. Sajnos, a 2007-es esztendőben a legnagyobb csalódást ez a szakosztály okozta. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a múlt év elején vezető nélkül maradt, és a két edző vállára nehezedett minden teher. Az űrt próbálták oly módon pótolni, hogy egy több tagból álló testületet állítottak a szakosztály élére azzal a reménnyel, hogy a csapatnak sikerül bentmaradni a nagy nehézségek árán kiharcolt C-osztályos mezőnyben. Egy idő után kiderült, hogy ez is csak egy köztes megoldás: jöttek az egymásra mutogatások, a vádaskodások, a követelőzések, és ez már februárban, amikor körvonalazódott, hogy nehéz anyagi helyzet elé tekint a foci. A kiszállásokra és az itthon megrendezett mérkőzésekre megvolt az anyagi keret, az anyagi nehézségekre nem fogható a kudarc. Derzsi nem a kiesést jelentő mérkőzéseket tartja problémának ebben az esetben, hanem azt, hogy újra elveszett a támogatók bizalma. A csapatnak megvolt a feltétele és főleg játéktudása, hogy a C-osztályban bennmaradjon. A kiesés nagy bizonytalanságot produkált, s ami a legszomorúbb, kétségessé tette az őszi indulást. A foghíjassá vált csapat lelkesedés nélkül, s ami a legnagyobb baj, edző nélkül kezdte az őszi idényt a D-osztályban. De nem halt meg a remény, ismét kaptak, kapott a csapat egy lelkes embert Vojna Levente személyében. Derzsi a KSE szakosztályai közül a Lénárt Adolf által vezetett kosárlabda-, a Máthé Zsolt által irányított jégkorongszakosztály, a Nagy Ferenc által vezetett teke, a Salamon Ferenc vezette sakk-, a Mohacsek József által irányított rádióamatőr- és a Szőcs János vezette speoalpinszakosztály eredményekben gazdag tevékenységét emelte ki. Az elnöki beszámoló után a tizenegy szakosztály vezetői tartottak rövid beszámolókat, majd Bartos Éva könyvelő pénzügyi jelentése hangzott el. Megtudtuk, hogy a múlt évben a KSE tevékenységét cégek és magánszemélyek 95 990 lejjel támogatták, a legnagyobb összeggel, 25 400 lejjel a Nexxon Kft. segítette a sportot. Az önkormányzat a tizenegy szakosztálynak összesen 77 800 lejt utalt át. A harmadik napirendi pont keretében Derzsi Gyula bejelentette, hogy nem vállal újabb kétéves elnöki megbízatást, Finna István, az egyesület titkára is jelezte visszavonulási szándékát. A közgyűlés nyílt szavazattal Molnár Kornélt, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának munkatársát választotta meg kétéves időszakra a KSE elnökének, az alelnöki tisztséget továbbra is Hodor Levente látja el, míg az egyesület új titkára Kocsis Zoltán, a sportbázisok felelőse lett. A közgyűlés hozzászólásokkal fejeződött be, Török Sándor polgármester pedig gratulált a KSE új vezetőinek, a sportolóknak és edzőknek, az önkormányzat teljes támogatásáról biztosítva őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.