A sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub U8-as, U10-es, illetve U12-es gyerekcsapatai augusztus 25–30. között Csíkkarcfalván edzőtáboroztak, ahol a napi két jeges és két száraz edzés mellett csapatépítő foglalkozásokon is részt vettek, továbbá formaellenőrző mérkőzéseket is játszottak a HC Felcsík és a Gyergyószentmiklósi Progym csapatai ellen.
A megyeszékhelyi hokis palánták számára ezzel nem ért véget a felkészülési időszak, hiszen amíg jég lesz Sepsiszentgyörgyön, a Királypingvinek a brassói műjégpályán edzenek.
– Mivel a Román Jégkorongszövetség csak U16-os bajnokságot indít, a szentgyörgyi gyerekeket idén is az Erdélyi Jégkorong Ligába (Transilvanian Hockey League – THL) neveztük be – nyilatkozta Kernászt Huba, a szentgyörgyi klub frontembere és jégkorongozója. – Felnőtt amatőr csapatunkkal már ötödször indulunk az Erdélyi Független Amatőr Jégkorong Ligában (EFAJ Liga), amelyet több új játékossal erősítettünk meg. Többek között nekünk fog hokizni a profi pályafutását nemrég befejező Kertész Zoltán, valamint a sepsiszentgyörgyi Király József és Kósa Adalbert – tette hozzá Kernászt, aki összesen négy gólt jegyzett a pontvadászat előző kiírásában. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.