Fellázadt jó néhány francia könyvesbolt az ellen, hogy árusítsa François Hollande francia elnök volt élettársa, az egykori first lady, Valerie Trierweiler könyvét. A múlt csütörtökön 200 ezer példányban megjelent, Merci pour ce moment (Köszönet ezért a pillanatért) című kötetben Trierweiler a francia politikussal eltöltött mintegy tíz évet és szakításuk történetét tárja olvasói elé. Az újságíró Trierweiler 2012 májusa és 2014 januárja között volt Hollande élettársaként Franciaország first ladyje, de a nem hivatalos poszton nem volt igazán sikeres, nem sikerült magát belopnia a franciák szívébe.
A kiadó az eladási toplista élére várja a könyvet, amelyből már minden kötet elkelt Franciaországban, az újabb kiadás ma kerül a boltokba. Több kereskedés kirakatában feliratok jelentek meg, amelyek tudatják, hogy az üzletben nem kapható a könyv. „11 ezer kötetünk van. Nem azért vagyunk itt, hogy Trierweiler és Hollande szemétládája legyünk” –olvasható az egyik kirakatban. „Ez a könyvkereskedés nem tervezi, hogy Trierweiler piszkos szennyesének kiteregetője legyen” –áll egy másikban. Más boltok a könyv iránti érdeklődést arra használják fel, hogy vásárlóikat rábírják komolyabb könyvek olvasására. Jean Birnbaum, a Le Monde francia napilap irodalmi mellékletének szerkesztője a Twitteren egyenesen arról írt, hogy „futótűzként terjed azon könyvkereskedők lázadása, akik nemet mondtak a kötet terjesztésére”. Gérard Collard, egy Párizs környéki könyvkereskedő azzal számol, hogy legalább félmillió példányban fog elkeni a könyv, amely feldühítette a politikusokat, de jól fogy a középosztály körében, amely úgy érzi, hogy Hollande támadást indított ellenük, mivel államfőként számos adót megemelt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.