Milyenek ezek a darabok? Blaszfemikusak, játékosak, parodisztikusak, dialógusai peregnek. Ismeri a színpadot, mint a tenyerét, legképtelenebb ötleteit is hitelesen vitelezi ki, gondol színészeire, hálás szerepeket kreál nekik és nyilván magának is. A pesti Kaisers TV Ungarn ősbemutatóján maga alakította Petőfit. (A teljes előadás sajnos nincs a You Tube-on, részletek viszont igen, így azt is megnézhetjük, hogyan.) Ezzel az összehasonlításoknak vége.
Koncentráljunk Porogi Dorka előadására. Annál is inkább, mert a pályája elején álló rendező előadása szuverén vízió, nagy reményekre jogosít, színészvezetése bámulatos, a szereposztás kiváló, fel tudja szabadítani művészeit, ezért aztán fergeteges két óra következik, Pintér Béla képtelen ötleteit realisztikusan álmodja meg, és ami még fontosabb, hitelesen kivitelezi! A legbizarrabb helyzetek is valóságosak, csupán el kell fogadnunk, hogy hipnózissal ide-oda mászkálhatunk az időben, hogy 1848-ban, nemzeti múltunk e végzetes és hősi történelmünkből kimeredő esztendejében már létezett televízió, és ilyen volt. Milyen is lehetett volna, a nagy és kisebb euro-ázsiai hazugságládák nagyjából egyformák. A darabban megjelenített Kaisers TV Ungarn császárhű, német nyelvű, bár a reklámok magyarul szólítják meg a nézőt, s üzletemberek pénzért magyarul is hirdethetik portékáikat. Ennek a játékban fontossága is van, amikor Kossuth (Mátray László alakítja frenetikus játékkedvvel, parodisztikusan, de ezzel együtt az alak nem nélkülözi a nagyságot, noha állandóan ellenfénybe kerül, s a karakter gúnyképe villódzik) és Petőfi átveszi a televíziót és átalakítja. Kossuth azonnal lepaktál egy termékeit reklámozó magyar vállalkozóval (Erdei Gábor újra elemében, káprázatosan komédiázik). Petőfi Sándor, az új vezető kirúgja a régi, „megalkuvó” munkatársakat. Kónya-Ütő Bence ötletesen játszik rá a nagy nemzeti költő hiúságára, mindenki összetéveszti a Toldi írójával, csupán a megalkuvó s általa kirúgott majd visszavett operatőr, Marian Kornél idézi pontosan egyik versét! (Kolcsár József egy kaméleont állít elénk, felejthetetlenül.) Petőfinél is óhatatlanul elrajzolódik a karakter, de gúnyképe sem tudja elhomályosítani a költői és emberi nagyságot, ami föltétlenül Kónya-Ütő Bence nagy érdeme! Az egyik bemondóművésznő, Lágyvölgyi Dombor Panka (Gajzágó Zsuzsát is rég láttuk ennyire felszabadultan komédiázni) kirúgása után felháborodottan mondja bemondóművész-társnőjének, a történetben kulcsszerepet játszó Üreghi Szidóniának, hogy ő a magyar reklámokkal legalább annyit tett a változásért s a „forradalomért”, mint Petőfi! Benedek Ágnes alakítása méltó társnőjéhez, akivel elképesztő kettőst jelenítenek meg, a tévék mindenkori rivalizálására és különös, a beavatatlanok számára érthetetlen belső világára játszva rá. Később visszaveszik őket (kéz kezet mos, közbenjárnak érdekükben, a tévé világa már csak olyan, mint ma, milyen is lehetne?), s a helyszínről, a pákozdi csata színhelyéről tudósíthatnak, élőben.
De mondjuk már végre el, miről van szó. Egy kettős időutazásról. Rozi (Pál Ferenczi Gyöngyi) ápolónővérként, flott fehérben, szigorúan, mint egy oroszlán-szelídítőnő játszik nézőivel, s 2014-ből, sanyarú jelenünkből, ahol és amikor bármi megtörténhet, időutazásra csábítja őket. 1881-ben vagyunk egy pesti kórházban. Amália grófnő anyja tetemével szembesülve mondja el az ideges orvosnak, hogy anyja sírba vitte bankszámlakódját, ezért nem juthat hozzá örökségéhez. Az orvos felajánlja, hogy hipnotizálja, s visszamehet születése előttig, 1848 őszébe, amikor édesanyja hasában készülődik a boldog jövőre. A kettős is telibe találó választás, Kovács Kati tudálékos, naiv grófnője és Derzsi Dezső hisztérikus, állandóan vizelési ingerekkel küszködő orvosa úgy esnek a hősi történelembe, mint légy a tejbe, de nem maradhatnak rezonőrök. A lány imádott atyjáról, a sukorói oroszlánról kiderül, nem volt éppen olyan, mint azt azóta róla állítják. S nem a csatanyerésre készült, sőt, meg volt győződve róla, hogy ezt a csatát elveszítik, akár a szabadságharcot! Ezért  a bemondóművésznővel (Benedek Ágnes) a tévéstúdióban, amikor maga Kossuth nevezi ki tábornoknak, arra készül, hogy megfut, Brazíliába szökik szeretőjével! Lányát, aki kényszerűségből készíti vele az interjút, Petőfi rögtön alkalmazza és bedobja a mély vízbe, mélységesen felháborítja mindez, noha ő sem imádja anyját, aki szintén megjelenik, véle a hasában! Gróf Baráznay Ignác szerepében Pálffy Tibor régen látott játékkedvvel villog, egyszerre tragikus és tragikomikus hős, hirtelen kerülünk közel a történelemhez, amely nem teljesen olyan, mint ahogyan a történelemkönyvekben írják. Felesége szerepében D. Albu Annamária bűvölhet el. Kettősük frenetikusan elragadó.
 És beindul a történet. Minden megoldódik, a magyarok győznek, felharsan a Petőfi által átírt, felgyorsított, pattogóan „optimista” himnusz Kertész János m.v. előadásában. S ezentúl a németek küzdenek a külön hadügy- és pénzügyminisztériumért s nyelvi jogaikért, Magyarország csillaga felível, 1881-ben legalábbis. Hogy ma mi van, nem tudni, harsog a dal, Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, amelynek motívumai Bartók utolsó zongoraművében is feltűnnek. Igen, ez a legkevesebb, amit elmondhatunk. A rendező azoknak ajánlja előadását, akikben van némi hajlam a nemzeti öniróniára. Remélhetőleg megtalálta őket, a második előadást követő vastaps legalábbis ezt bizonyíthatja, de olyan keveset tudunk.