Gocz Elvira részt vett a dálnoki Darkó Jenő-iskola évnyitó ünnepségén, mely alkalommal az önkormányzat és a tanintézmény díszoklevelét is átvette – így köszönték meg, hogy jelentős összeggel támogatta a dálnoki iskolát: kilencven százalékban finanszírozta az épület nyílászáróinak cseréjét.
A nagylelkű segítségért Bartók Ede Ottó polgármester és Bonda Annamária iskolaigazgató mondott köszönetet Gocz Elvirának, akinek jelenlétében felavatták az iskola folyosóján elhelyezett, Akinek köszönettel tartozunk címet viselő táblát, melyen Gocz Elvira-fotók és -levelek, valamint a neki adományozott díszoklevél másolata látható. Bartók Ottó elmondása szerint az iskolát még Száraz András és Farkas István támogatta jelentősebb adománnyal. Dálnok polgármesterétől azt is megtudtuk, hogy Gocz Elvirának a jövő évi falunapon díszpolgári címet adományoznak. Gocz Elvira azért tartotta fontosnak támogatni az iskolát, mert gyermekként itt ismerkedett a betűvetéssel. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.