Az erdővidéki Vargyason Máthé Ferenc (Ilonka) a népi faragászat sajátos műfaját alakította ki. A hagyományos dísztárgyak, bútorok, kopjafák, eszközök mellé felsorakoztatta a féldombormű műfajához tartozó tablók sokaságát, amelyek szavaink fogalmi tartalma felől közelítve a képírás körébe tartoznak, a sumer és egyiptomi agyagtáblák funkciójára emlékeztetnek.
De Máthé Ferenc Ilonka alkotásai nem elvont betű- vagy szótagjelek, hanem olyan domborműves ábrázolások, amelyek epikus történetek rögzítésére és továbbadására is alkalmasak. A táblákból olvasni lehet.
Táblaképeinek témái a magyarság históriájához és a helyi legenda- és mondakörhöz tartozóak. Felette izgalmas nyomon követni, hogy a Kőváry László, Jakab Elek, Orbán Balázs vagy Benedek Elek, Lengyel Dénes és mások által lejegyzett vagy feldolgozott mondaanyagot a népi faragászat mestere miként egészíti ki, vagy miket és mennyit von el belőlük, hogy a cselekményt tablósorba rögzítse.
Erdővidék s ezen belül Vargyas és környéke rendkívül gazdag és változatos mondakört tudhat magáénak. Emellett a vidék Székelyföldön belül is a népszokásokat, a népi mesterségeket legkonzervatívabban őrző tájegység. Máthé Ferenc e hagyományok és szokásvilág hűséges őrzője és megörökítője. Sok esetben más képzőművészeti műfaj alkotásait fára, illetve fába viszi át.
Ilyen ,,másolás" eredménye például a Csíkszentgyörgyi Márton Ferenc Csíki székely gátkötők című festménye nyomán készített dombormű, amelyet a sok hasonló téma közül azért emelünk ki, mert a faragómester feltárja témaválasztásának hátterét is, mintegy megindokolja, hogy miért éppen ezt az alkotást választotta fatáblás megörökítése tárgyául.
Idézem:
Ez itt meg a Gátverés. Az is indított engemet, hogy kifaragjam, mert Vargyason ez a foglalkozás nagyon menős dolog volt. Például a kaszálóság védelme miatt. A vargyasi barlangtól le végig. A kollektív gazdaság ezzel nem törődött, s emiatt legalább hatvan hektár kaszáló megsemmisült. Nemcsak a malmoknál építettek gátakat, hanem a vízpart védelméért is. Voltak malmok, ványolómalmok is, de a partvédelem ennél több gátat kívánt. Aztán a fahidakat is így építették. Ilyen volt a vargyasi híd is, de ott már nem berbéccsel verték bele a földbe a cserefa oszlopokat, hanem géppel.
A gátkötés is kalákásan történt: a kaszáló szomszédok összeszövetkeztek, és egymást segítették. A megépítés kisebb dolog, de azt minden esztendőben pontra kellett tenni. A széleken a cölöpöket meg kellett erősíteni... A cölöpöket előre meghegyezték, s ha a talaj alatt kavicsréteg volt, akkor vasból bocskort készítettek, s ezt ráhúzták a cölöp hegyére, mert hanem az megtompult. Lófogat is kellett, mert amikor leverték a sor cölöpöt, a fiatal gyertyánfahajtásokkal befonták. A mögötte lévő gödröt kővel megrakták.
A kollektivizálással megszűnt a gátverés is. És amikor visszaadták a kaszálókat, a kalákázásról már leszoktak az emberek. Nem mentek ki gátat kötni.
A másolást általában másodrendűnek tartjuk, akkor is, ha egy festményt, mint jelen esetben, fába viszünk át. Máthé Ferenc Ilonka munkásságában ez a vonulat is reprezentált, de vargyasi állandó kiállításának meghatározó fa domborműves sorozatai az erdővidéki mondák és legendák köre, amelyek csakis önálló, egyéni, a szerzői jog körébe vonható alkotások. Egyediek, de nem csak a kivitelezés technikája miatt utánozhatatlanok, hanem a már jelzett sajátos témakezelés és feldolgozás miatt is, amely a folklorizáció törvényeihez való spontán igazodással új témaváltozatnak minősül.
Itt a Hagymás-tető mondája megfaragva — mondja a faragómester. — Az első kép: egy pásztor lakása a falu végén. A szépségesen szép lány elindul, hogy élelmet vigyen a kijáró csordához az apjának. A csorda csak két hétben egyszer jött haza. Este érkeztek, s reggel mentek, így a sót nem kellett az állatoknak a hegyekbe kivinni, itthon mindenki megsózta a marhákat (sót nyalatott az állatokkal). Itt viszi a leány az élelmet az apjának. S amikor az első tisztáson halad keresztül, a bokrokban rejtőzik az erdei rablóbanda. A lány szerencsétlensége, hogy a legszebb hagymát belefogja a kendőbe, és nem teszi bele az átalvetőbe. Mikor a rablók közelébe ér, azok leütik s megölik, mert azt hiszik, hogy kincs van a kendőben. Kettő az átalvetőt rámolja ki, a másik keresi a zsebkendőben az aranyat, s amikor kibontja, megkapja a fej hagymát.
Ennyi az egész monda.
A negyedik kép — így nevezi a tablót — a ma is élő szokást jeleníti meg. Mikor megy el valaki a Hagymás lány meggyilkolásának a helyén, vet egy követ a sírjára. A Rika felé nem kell felmenni egészen a kőbányáig, azzal szemben van egy Fenyős, s annak a közelében van a kőhányás. Ebben még az üknagyapám dobása is benne volt. S amikor Baróton a blokkokat építették, ilyen merítőtraktorral felrakták és elvitték az egész kőhalmot. Akkor kőért feltúrták az egész patakot, s az a kőhalom mintha direkt oda lett volna rakva nekik.
Ezután Welmannék és társaik (baróti tanárok) — jó magyar emberek — a madarak és fák napján kivitték az iskolásokat a Hagymásra, a patakparti zöldbe, felsorakoztatták a gyermekeket, minden iskolás felvett egy patakkövet, s rádobta a sírra. De most lassabban gyűl az új kőhalom, mert nem járnak annyian az erdőre, mint régen. És nem járnak gyalog. Traktorral mennek, mindenféle más nyavalyával. Ma már kiháló csorda nincs. Itt azok jártak sokan, akik vitték a sót s az élelmet a csordához. Ha nem vitt sót, akkor megnézte, hogy s mint vannak az állatok. A pásztornak vitt egy pakli dohányt, s egyet beszélgettek.
A Csala tornya mondáját Benedek Elek is meséskönyveibe írta. Máthé Ferenc ,,átírásában" a monda tömörebb, a faragás kevesebb szavú, amelyet a faragó plasztikus előadása részletező, logikai sorrendbe szervező előadása egészít ki.
Ez itt Csala tornya. Ez a barlang képe. Itt folyik a Vargyas pataka. A barlanggal szemben van pontosan a Csala tornya. Lejjebb is van egy süvegtorony, sokan azt hiszik, hogy az Csala tornya. De nem az. Onnan, Csala tornyáról, amikor kiáltotta Csala vezér, hogy a tatárok elmentek, akkor zuhant le. A Csala tornyáról óriási tömbök szakadtak le. Most közel sem olyan magas, mint régen.
A Síró kút mondája:
Két kilométerre a falutól, a Látóhegy aljában található egy bővizű forrás, mint amikor az ember ütőeret vág el, úgy jön ki onnan egy patakocska. Nincs göbéje. A tatárjárás idején Erdővidéken fő harci tömb nem járt. Fennebb mentek el a Mezőség felé. A fő tömbről leszakadozó csavargók, mai időkkel szólva a frontlógósokból összeverődött 20—30 fő, s valahol az erdő szélén lesátraztak, s ott üldögéltek, ott lakodalmaztak, s le-lecsaptak a falvakra élelemért, vágómarháért. Vargyas erős település lehetett. Ha nem volt több 50—60 tatárnál, akkor szembeálltak ezekkel a csoportokkal.
Itt, a falun alul ingoványos és nádas volt az egész hely. Most beépítették, de az én gyermekkoromban ott nádas volt. A békák uralkodtak. Az Olt tere le a vízig terméketlen terület volt. Csak egy földhányáson lehetett feljönni a falurészbe. A vargyasiak elvonó pallót építettek. Amikor a tatár bejött a földhányáson, vagy kettőnek az volt a dolga, hogy a pallót elhúzta, a falusiak megtámadták a beözönlőket, s nyomták neki a mocsárnak, s ott végeztek velük. A faluból akkor költöztek fel a felső részbe, amikor már nem bírtak a tatárokkal, mert azok annyian voltak. Az egész falu nem volt túl népes, annyi lakosa lehetett, mint most Patakfalvának a Felszeggel együtt. Sok élelmet sem vihettek magukkal. Benn, a barlangban forrás van, két-három hétre tudtak magukkal vinni ennivalót. A barlang betömött fala sokáig megvolt. Az utolsó maradékát a falnak az ,,utemista" csoportok — a KISZ-tagok — pucolták ki, csak a sarokban maradt egy kicsi belőle. S akkor a kommunizmus után jöttek a hippisek, s ők a két maradék sarkot is ledolgozták. Eldobálták az egészet, mert ez könnyebb volt, mint hogy otthon az apjának segítsen valamit a mezőn.
Na, jöjjön a Síró kút mondája. Mikor a tatárok lelátogattak a faluba, gondoltak egyet, és elrabolták Máthé András leányát. Itt az anyja, amint jajgatva lemarad tőlük. Az anyja lemarad, de az apja s a vője elmegy megkeresni és visszahozni a lányt. Itt a fő pontja az egész mondának: egy főcsapattól egy odavitt leányt nem lehet elhozni. Egy ilyen kisebb csoporttól el lehet hozni. Éjjel az utolsó métert csináld meg egy óra alatt, s úgy is el lehet vinni.
Az anya kiállt az erdő szélére a férjét s a legényt visszavárni. Egy-két nap múlva olyant vett észre, mintha zajolás volna a nyíresben s a bokrosban. Észrevette, hogy jönnek. Hát azt a lendületet, ahogy indult feléjük! Azt hoztam ki. Itt van, amint megérkeznek, s hozzák a leányt. És akkor jön a zárójelenet, ahogy összetalálkoznak, összeölelkeznek, s az örömkönnyeikből forrás fakad. Ezért a Sírók pataka.
