Az U23-as korosztályúak országos bajnokságának döntőjén remek teljesítménnyel rukkoltak elő Mátéfi Árpád tanítványai.
A súlycsoportonkénti vetélkedőkön nem kevesebb, mint hét érmet nyertek – 2 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzérmet –, a csapatok rangsorában a leányok első (megelőzve a Steaua és Temesvár csapatát), a fiúk harmadik helyen zártak a Steaua és Temesvár mögött.
És akkor nézzük a súlycsoportok érmeseit: * aranyérmesek: Mădălina Linguraru (48 kg), Anca Petrea (69 kg) * ezüstérmesek: Tatár Andrea (48 kg), Laura Crâşmaru (63 kg), Pál Tibor (57 kg) * bronzérmesek: Szabó Sándor (70 kg), Szabó László (74 kg). És most hadd jegyezzük meg, Szabó László sérüléssel küzdötte végig a bajnokságot, ha ez a sérülés nem következik be, László biztos aranyérmes. Gratulálunk a versenyzőknek, gratulálunk a mesternek. Ilyen idényzárással nem sokan dicsekedhetnek.
Az országos döntőn részt vettek a Sepsi ISK birkózói is. És jó szerepléssel, hiszen nem éppen korosztályukban – ők csak tizennyolc évesek – három érmet szereztek, bizonyítva tehetségüket, felkészültségüket, ami természetesen a két edzőjük, Kertész Dávid és Hatos Péter érdeme. Ezüstérmet nyert Chiper Andrea (58 kg), bronzérmesek: Dima Balázs (57 kg) és Kalló Natali (60 kg). Nem vitás, jó úton van a szentgyörgyi birkózás. Bár csak azok is így látnák, akiknek a hátterét és jövőjét kell biztosítaniuk... Szép volt, birkózók, csak így tovább! Mindannyiunk örömére. (áros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.