Kézdiszentléleki tragédiaA baleset okozta a motoros halálát

2014. szeptember 24., szerda, Közélet

Lezárta a rendőrség a kézdiszentléleki motoros balesetben elhunyt Sebestyén Attila ügyében zajló kivizsgálást, és átküldte az iratcsomót a kézdivásárhelyi ügyészségre – jelentette be tegnap Ioan Popa megyei rendőrparancsnok, hangsúlyozva: ez csak a közúti balesetre vonatkozó része a történteknek, a többit illetően tovább folyik a nyomozás.

  • Motorosok ezrei emlékeztek elhunyt társukra vasárnap Kézdiszentléleken. Fotó: Ferencz Csaba
    Motorosok ezrei emlékeztek elhunyt társukra vasárnap Kézdiszentléleken. Fotó: Ferencz Csaba

Jelenleg ott tartanak, hogy elkészült a részletes törvényszéki orvostani jelentés – az állam, nem a család költségén –, amely egyértelműen kimondja, hogy a szovátai motoros halálát a balesetben szerzett sérülések okozták.
A kézdiszentléleki cigánysoron augusztus 10-én történt tragédia – a falun áthajtó motorkerékpárosok egyike elütött egy, az úttesten szabálytalanul átkelő lányt, és meghalt (de nem lehetett tudni, hogy az esés vagy a szemtanúk szerint utána kapott verés miatt-e), segítségére siető társát pedig megszúrták a helybeliek – körülményeit tovább vizsgálják. A motorkerékpár sebességére, a fékezésre, útviszonyokra stb. vonatkozó szakértői véleményezést az ügyész dolga megrendelni, de a család kérhet ellenvéleményt (ezt meg kell fizetni).
A rendőrség egyébként a súlyosan megsérült lány állapotáról is szakértői felmérést kért, és folytatja a kihallgatásokat a baleset utáni erőszakos cselekedetekről. Továbbra is négy gyanúsítottja van az ügynek, az előzetes letartóztatásban levő személyt a jilavai börtönkórházba küldték elmeállapotának megvizsgálására, illetve az esetleges kétségek tisztázására.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2014-09-24: Közélet - Szekeres Attila:

A Nagy Háborúról rendhagyóan

Rendhagyó módon idézték fel a Nagy Háborút, azaz az első világégést hétfő este Sepsiszentgyörgyön. Zayzon Ágnes és bandája emlékműsort adott elő a Székely Nemzeti Mú­zeum Bartók Termét megtöltő érdeklődő közönségnek.
 
2014-09-24: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Villámcsapás után tűz

Villámcsapás okozott két tüzet hét elején Három­széken, hivatásos és önkéntes tűzoltóknak Feldoboly­ban és Szentkatolnán is többórás megfeszített munka árán sikerült a lángokat megfékezniük.