De hogy szavamat össze ne keverjem, mielőtt útnak indult volna, az udvaron talált egy nagy vörösrépát, szekeret csinált belőle, nagy hirtelen fogott két egeret, azokat a szekér elé fogta, s úgy indult bujdosóba.
Mennek, mendegélnek, hegyeken-völgyeken által, de bizony az egerek elfáradtak, egyre lassabban lépegettek. Gondolja magában a macska: így nem messzire haladunk. Fogott az úton még két egeret, a másik kettőnek elejébe fogta, s úgy hajtott tovább.
Amint mennek, mendegélnek, találkoznak egy rákkal. Kérdi a rák:
– Hova mégy, te macska?
– Megyek vándorolni.
– Vígy el engem is, mert a halak kikergettek a vízből.
– Hát miért kergettek ki?
– Azért mert mindig csipkedtem őket az ollómmal.
– No, hát gyere, ülj fel.
Tovább mennek, mendegélnek, s hát az út közepén két tojás van. Megszólal az egyik tojás, s kérdi a macskától:
– Hová mégy, te macska?
– Megyek vándorolni.
– Vígy el minket is. Nem volt maradásunk az asszonyunknál, mert azt kívánta, hogy három csirke keljen ki belőlünk, pedig csak egy van bennünk.
Felültek hát a tojások a vörösrépa szekérre, s a macska hajtott tovább. Egyszerre csak rászállott a szekérre tíz fecske s tíz pacsirta. Nem is kérdezték a macskától, szabad-e, nem-e, szépen letelepedtek, s mentek ők is.
Még egy jó hajításnyira sem mennek, egy csomó gombostűt találnak az úton. Kérdi a macska:
– Hát ti hogy kerültetek ide?
– Mi bizony úgy, hogy egy társunk megszúrta az asszonyunkat, s az asszonyunk haragjában mind kidobott az útra.
– Hát akkor csak ti is üljetek fel a szekérre, gyertek velünk.
Tovább mennek, mendegélnek, s estefelé egy kicsi házikóhoz érnek.
Abban a kicsi házikóban egy öreg­asszony lakott, a macska bement hozzá, köszönt illendő­képpen, s szállást kért éjszakára. Mondja az öregasszony:
– Adnék én jó szívvel, de ide minden éjjel zsiványok jönnek, itt ugyan nem lesz nyugodalma­tok.
De a macska addig beszélt, hogy így meg úgy, nem félnek a zsiványoktól, hogy az öreg­asszony szállást adott nekik.
A négy egeret bekötötték az istállóba.
A két tojás beleült a tüzes hamuba, a rák a vizesdézsába, a gombostűk a törülközőbe, a macska meghúzódott az ajtó sarkában, a fecskék mentek az eresz alá, a pacsirták pedig a ház tetejére.
Hát csakugyan éjjel jönnek a zsiványok, bemennek a házba, letelepednek a kemence mellett, tüzet akarnak gyújtani. De amint megpiszkálják a hamut, a két forró tojás szétpattant, s szemük, szájuk tele lett tojáshéjával meg sárgájával. Hej, uram, teremtőm, megijedtek a zsiványok, égette a tojás az arcukat erősen, szaladtak a vizesdézsához, hogy megmosdjanak. De ahogy belenyúltak a dézsába, a rák jól megcsípte az ujjukat. Lekapják az alsó szegről a törülközőt, hogy megtörülközzenek, de a gombostűk jól összeszurkálták őket. Még jobban megijednek, szaladnak kifelé, s ott meg nekik ugrik a macska, s istenigazában összevissza karmolta az arcukat.
Ki az udvarra, mintha szemüket vették volna, de ott meg a fecskék és a pacsirták elkezdtek csiripolni:
– Zsiványok, zsiványok! Fogjátok meg!
Ahányan voltak, annyifelé szaladtak, többet az öregasszony házához vissza se jöttek.
Reggel a macska megköszönte a szállást az öregasszonynak, a négy egeret befogta a vörösrépa szekérbe, aztán mind felkerekedtek, mentek tovább.
Hanem amint egy hídra értek, halljátok csak, mi történt. Az egerek mitől, mitől nem, meg­ijedtek, a szekeret belerántották a vízbe.
Hej, istenem, lett nagy ijedelem. A pacsirták és a fecskék, huss felrebbentek és elrepültek. A macska is nagy üggyel-bajjal kiúszott, de a szegény rák az ott maradott a vízben, no meg a gombostűk is.
Hogyha ezek a vízben nem maradtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.