A szerdai Román Kupa-mérkőzés után ma újra hazai környezetben lép pályára a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, a női kosárlabda nemzeti liga első fordulójában Temesvárt látja vendégül. A sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban 19 órától sorra kerülő találkozó játékvezetője Marius Epure és Dragoş Nicolae.
A szentgyörgyi zöld-fehérek a bajnoki címvédő Târgovişte elleni Román Kupabéli fantasztikus győzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra, a bánsági együttes hazai pályán kikapott a Galaci Phoenixtől, ám még így is ott van a sorozat negyeddöntőjében. A csapatok az elmúlt szezonban négyszer találkoztak egymással, és minden alkalommal SIC-es sikert jegyezhettünk föl. A temesvári együttes legutóbb két éve tudott nyerni a háromszékiek ellen, amikor a Déri Csaba vezette csapat kisebb meglepetésre 73–70-re kapott ki a Bega partján. A Román Kupában mutatott forma szerint az esti párharc esélyese mindenféleképpen a Sepsi-SIC, és nagyon bízunk kosarasaink újabb fölényes sikerében. Hajrá, lányok! Hajrá, Sepsi-SIC!
Csütörtökön Bukarestben már megrendezték a pontvadászat első meccsét, amelyen a házigazda Rapid 72–78 arányban kikapott a Marosvásárhelyi Nova Vitától. Az első forduló legérdekesebb mérkőzése várhatóan a Târgovişte–Aradi ICIM lesz, de izgalmasnak ígérkezik a kolozsvári vagy éppen a brassói meccs is. A mérkőzések: Sepsi-SIC–Temesvár, Târgovişte–Aradi ICIM, Kolozsvári U–Alexandria, Gyulafehérvár–Galaci Phoenix, Szatmárnémti–Craiova, Brassói Olimpia–Nagyvárad. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.