Rohanó mindennapokban, percről percre változó világban, állandó kihívások közt élünk, amikor igen kevés időnk marad arra, hogy önmagunkkal foglalkozzunk, a napi rutin és teljesítménykényszer közepette sokak számára nehéz megfogalmazni, merre tartanak vagy mit szeretnének elérni. Megfelelő támogatással azonban bárkinek lehetősége nyílik céljai megfogalmazására, erőforrásainak felfedezésére – az erre szolgáló módszerekről Porzsolt Ágnes sepsiszentgyörgyi pszichológussal beszélgettünk, aki life coachként, azaz életviteli edzőként is tevékenykedik.
Kiegyensúlyozott, mosolygós hölgy ül le velem szembe, az asztal másik oldalán arról mesél, miért fontos számára, hogy megannyi szerepe mellett – anya, feleség, társ, barát – másokon is segítsen. Álláspontja szerint semmit sem tudunk annál jobban csinálni, mint azt, ami egész lényünket tükrözi.
– Így kezdett motoszkálni bennem néhány éve a coaching gondolata, így vált belőlem life coach, azaz életviteli edző – vágott bele történetébe Ágnes. – Anthony Robbins, a híres motivátor azt mondja, onnan tudod, hogy azt teszed, amire hivatott vagy, amikor az a bizonyos motiváló erő állandóan ott motoszkál benned, amikor nem tud egyszer sem a nap úgy lemenni, hogy ne gondolj arra, az aznapi tevékenységed milyen kapcsolatban van azzal, amit kitűztél magadnak célul. Ezek a célok lehetnek nemes, életre szólóak is, de akár az, hogy figyelmesebb légy, kevesebbet elégedetlenkedj, vagy az, hogy kicsit magadra figyelj – fűzte hozzá.
Választott szakmája lényegét Ágnes úgy határozta meg, mint olyan módszert, mely abban segíthet, hogy célokat fogalmazzunk meg és mely rávezet megtalálni az ezek megvalósításához szükséges eszközöket.
– A bevezető beszélgetésen kérdéseket teszünk fel az ügyfélnek – van, aki tudja, miért fordul szakemberhez, míg másokban nem is tudatosul, mit szeretnének. A kérdések tulajdonképpen ahhoz nyújtanak fogódzót, hogy a kliens meglássa önmagában azt, amire képes – vázolta Ágnes.
A coaching felszínre hozhatja adottságainkat, értékeinket, de kritikus helyzeteken is átsegíthet, előtérbe hozhatja, mely dolgok bírnak jelentőséggel, hogy mi az, amit igazán szeretnénk.
Porzsolt Ágnes a Babeş–Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végezett, majd humánerőforrás-fejlesztés terén dolgozott, így került kapcsolatba két évvel ezelőtt az NLP Rezonanz módszerrel, majd idén megszerezte az életviteli edző címet – ezt az ausztriai Kutschera Institut Kommunikation in Rezonanz nemzetközileg elismert intézmény révén érte el. A képzés során maga is kipróbálta az elsajátított módszereket.
– Rájöttem, hogy bizonyos helyzetekben miért leszek mérges, ideges, arra is, hogy ez miből ered, és milyen erőforrásokkal rendelkezem ahhoz, hogy hasonló esetekben ne legyek agresszív, hanem sokkal inkább együttműködő – hozta fel példaként tapasztalatait.
Állítja, meg kell találni önmagunkban azt a pontot, ahol meglévő erőforrásainkat a kitűzött célokkal és a rendelkezésünkre álló eszközökkel összehangolhatjuk. Lényegesnek tartja továbbá azt is, hogy ki-ki egy hullámhosszra kerüljön önmagával, azzal, amit bensője rejt.