IRODÁBAN DOLGOZIK, FIZETÉST KAP. A börtönön kívül dolgozhat Gigi Becali, munkájáért fizetést kap – nem sokat, csupán a minimálbér harminc százalékát. A három és fél éves szabadságvesztésre ítélt üzletember áprilisban nyerte el azt a jogot, hogy a börtönön kívül dolgozhasson, munkát neki Gheorghe Hagi adott futballakadémiáján: reggel héttől délután háromig külön irodában töltheti el idejét, de hogy milyen munkát végez, azt nem tudni.
A Steaua labdarúgóklub tulajdonosa a minimálbért keresi meg Haginál, de ennek legnagyobb részét a börtön kapja meg. Igaz, minden egyes munkanappal csökken a börtönbüntetése is. Becali egyébként közölte, hogy szabadulásakor a felgyűlt fizetését egy rászorultnak adományozza. (Maszol)
SOK, DE NEM ELÉG. Románia az első helyen áll az EU-ban a kukoricával bevetett terület nagyságát illetően, azonban távol áll az első helytől, ami a hozamot illeti – derült ki Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter beszámolójából. A romániai kukoricatermés hektáronkénti hozama csak 4–4,5 tonna, míg Franciaországban az átlaghozam több mint 8 tonna hektáronként, Belgiumban pedig 11 tonna. (Mediafax)
KÉZ A KÉZBEN áll bíróság elé a Maros megyei Mezőbánd demokrata-liberális párti polgármestere és RMDSZ-es alpolgármestere, ráadásul nem először merül fel a korrupció gyanúja velük kapcsolatosan. Mircea Rus polgármester és Bartha Domokos alpolgármester mellett a jászvásári Expert Instal Kft. ügyvezetője, illetve a cég vezérigazgató-helyettese ellen is vádat emelt a Korrupcióellenes Ügyészség. A vádirat szerint Mircea Rus 2009 és 2012 között polgármesteri, illetve pénzutalványozó minőségében, Bartha Domokos segítségével a valóságnak nem megfelelő, hamis dokumentumokat fogadott el, amelyek alapján indokolatlanul fizetett ki az említett cégnek 2 252 868 lejt. A két vádlott ugyanakkor a valóságnak nem megfelelő iratokat is aláírt, amelyek alapján pénzt igényeltek a környezetvédelmi minisztériumtól el nem végzett munkálatokra, meg nem valósított beruházásokra. (Népújság)
TERMELŐTŐL A POLCIG: HÁROMSZOROS ÁRKÜLÖNBSÉG. A tej felvásárlási árához képest háromszoros áron kerülnek az üzletláncok polcaira a tejtermékek. A tej útját végigkövetve kiderül, a Hargita megyében a termelőktől 1,2–1,5 lejes áron felvásárolt nyers tej litere a nagyáruházak és kisboltok polcain közel ötlejes áron vásárolható meg. A Krónika riportja szerint a tejfeldolgozó üzemeknek a feldolgozás és csomagolás mellett jelentős kiadást jelent a szállítás és az állami illetmények kifizetése is. Ugyanakkor az is kiderült, a tejfeldolgozó üzemek szívesebben adják termékeiket kisebb haszonnal a nagyobb üzletláncoknak, amelyek egyik napról a másikra nem mennek csődbe, mint a kisebb felvásárlóknak.
EMELKEDŐBEN A MUNKANÉLKÜLISÉG. Augusztus végén országos szinten 5,12 százalékos volt a munkanélküliségi arány, azaz 0,03 százalékponttal nagyobb, mint júliusban, de 0,23 százalékponttal alacsonyabb, mint 2013 augusztusában – közölte az Országos Munkaerő-ügynökség. A legnagyobb aránya a munkanélküliek körében a képzetlen személyeknek vagy elemi, illetve általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek van, ők teszik ki a munkanélküliek 71,68 százalékát. A gimnáziumi és posztlíceumi végzettséggel rendelkezők a munkanélküliek 22,16 százalékát, az egyetemi végzettséggel rendelkezők pedig a 6,24 százalékát adják. A legmagasabb a munkanélküliség aránya Vaslui (10,75 százalék), Teleorman (10,26), Buzău (9,63), Mehedinţi (9,61), Galac (9,44), Dolj (8,55), Olt (7,70), Gorj (7,50), Dâmboviţa (7,28) és Giurgiu (7,18) megyében. (Mediafax)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.