Vasárnap este tartották a Nexxon Kft. által meghirdetett Miss Entire szépségverseny gálaestjét Kézdivásárhelyen a Vigadó színháztermében. A szépségkirálynői koronát a székelyudvarhelyi Andrási Anetta Kinga kapta (fotó).
A szépségverseny idén augusztusban indult el a Nexxon cég Facebook-oldalán, ahová több mint százharminc lány küldte be fényképét, rájuk a közösségi oldalon lehetett szavazni. A világhálós voksok és a zsűri döntése alapján negyvennyolc lány jutott az elődöntőbe, ők pénteken jelentek meg a zsűri előtt. Közülük választották ki a legszebb tizenkettőt, akik a döntőt megelőzően a katrosai Cupidon Panzióban kétnapos felkészítőn vettek részt.
A tizenkét lány vasárnap a Nexxon cég logójával díszített kezeslábasban vonult a nézőtérre, majd fürdő- és estélyi ruhákban mutatkoztak be. A szünetekben Ráduly Botond Manó, a Musicum együttes frontembere, az Erdély Hangja tehetségkutató 2010-es győztese szórakoztatta a közönséget, a szépségek bemutatkozása közben Dubgrade lemezlovas keverte a zenét.
A látványos műsor után a Szász Réka modell, Szász Imola mestersminkes, Ruben Stir, a brassói Aggresione Models tulajdonosa, Fekete Márton fotós és Gábos Éva fodrász alkotta zsűri meghozta döntését. A Miss Entire szépségverseny királynőjévé Andrási Anetta Kingát választották, a huszonnégy éves székelyudvarhelyi lány kétszemélyes törökországi üdülést nyert, szerződést írhat alá a brassói Aggresione Models modellügynökséggel, ugyanakkor fotója díszíti a szervező cég 2015-ös naptárának címlapját. Az első udvarhölgy a tizennyolc éves brassói Hihn Izabella Klára lett, aki másodmagával háromnapos prágai kirándulásra indulhat. A második udvarhölgyet, a huszonnégy esztendős sepsiszentgyörgyi születésű, csíkszeredai Bede Réka Évát kétszemélyes autóbuszos európai körúttal jutalmazták.
A szépségverseny tizenkét döntősének fotóját viszontláthatjuk a Nexxon 2015-ös naptárán, többen közülük modellszerződéseket és portfólió-fotózást is nyertek.