Újabb költségvetés-kiegészítésről szavazott hétfői rendkívüli ülésén a sepsiszentgyörgyi tanács, és egyúttal némi átcsoportosítást is végrehajtott, így több jut a sürgős javításokra.
A fejlesztési minisztérium a kormány tartalékalapjából 750 ezer lejt utalt ki, ebből támfalakat építenek a sugásfürdői úton, ahol ezt a víz alámosta. A városháza átalakítását (a földszint áttörését) egyelőre elhalasztották, és különféle egyéb kiadásokról is lemondtak, az így megmaradt pénzből százezer lejt fordítanak a Tamási Áron Színház külső-belső felújítására és 15 ezret a kamarateremre. Ötvenezer lejből az állomási katonaszobor megroskadt talapzatát erősítik meg, és szintén 15 ezer lejt szavaztak meg a Vadász utca korszerűsítési dokumentációjára; a tervezett felújítás végösszege meghaladja a hárommillió lejt. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.