Őrizetbe vették Sarkozy munkatársait

2014. október 3., péntek, Világfigyelő

A korrupció elleni francia nemzeti hivatal tegnap őrizetbe vette a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) három korábbi vezető munkatársát Nicolas Sarkozy volt államfő 2012-es elnökválasztási kampányának állítólagos hamis számlái ügyében.
 

Eric Cesari, a párt volt igazgatója – akinek beceneve „Sarkozy szeme” –, Fabienne Liadze volt pénzügyi igazgató és Pierre Chassat volt kommunikációs igazgató ellen Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője tett vallomást. Ő volt az, aki márciusban elismerte: Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és dupla könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.
A Bygmalion három vezetője ellen – 48 órás kihallgatásukat követően – szerda este hamisításban való bűnrészesség gyanúja miatt eljárást indított a nanterre-i hivatal. A vizsgálóbírók előtt azonban csak egyikük, a céget alapító Guy Alves ismerte be, hogy részt vett abban a csalásban, amelynek célja Sarkozy kampányszámláinak meghamisítása volt.
Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a kampányszámlák nemzeti bizottsága intézi. A testület 2012 decemberében nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mivel a volt államfő 363 ezer euróval többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál. Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta. Az csak utóbb derült ki, hogy a túlköltekezést a Bygmalion hamis számláival és dupla könyveléssel megpróbálta elfedni a párt. Ez ügyben az ügyészség már márciusban eljárást indított hamisítás, hivatali visszaélés és csalási kísérlet gyanúja miatt, ezért Jean-François Copé főtitkár lemondásra kényszerült.
A legfelsőbb jogi ítélet értelmében egyébként Sarkozy választási költségeit nem térítette vissza az állam, s a volt elnöknek vissza kellett fizetnie azt a 153 ezer eurós átalányt, amelyet valamennyi jelölt előzetesen megkapott, valamint a túlköltekezésnek megfelelő összeget büntetésként be kellett fizetnie az államkasszába. Az őt jelölő párt sem kapta meg a több mint tízmillió eurós állami visszatérítést.
A politikai életbe alig két hete visszatért, már a 2017-es elnökválasztásra készülő volt államfő első televíziós interjújában szeptember 21-én azt állította, hogy a Bygmalion nevét csak sokkal a 2012-es elnökválasztás után hallotta először. Ennek ellentmond párton belüli egyik legnagyobb riválisa és volt kormányfője, François Fillon tegnapi nyilatkozata.
Nicolas Sarkozy november végén indulni kíván az UMP elnöki székéért, amelyet a 2017-es elnökválasztáshoz ugródeszkának tekint. Noha a pártvezetői tisztség elnyerésére jelenleg neki van a legnagyobb esélye, az elnökjelöltségért 2016-ban Fillonnal és a jelenleg legnépszerűbb francia politikussal, Alain Juppé volt miniszterelnökkel, Bordeaux polgármesterével kell megküzdenie a jobboldal előválasztásán. Juppét tegnap Jacques Chirac volt államfő is támogatásáról biztosította. Chirac egyébként soha nem rejtette véka alá Sarkozyvel szembeni ellenszenvét, miközben felesége, az önkormányzati szinten aktívan politizáló Bernadette Chirac korábban Sarkozy mellett tette le a voksát a jobboldali rivalizálásban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2014-10-03: Magazin - :

Mikes Kelemen halála (1761. október 2.)

„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”
(Mikes Kelemen)
2014-10-03: Világfigyelő - :

Ki a politikai és gazdasági válságból

Oroszország nemzeti érdekeinek meg fog felelni, ha Ukrajna kijut a politikai és gazdasági válságból – jelentette ki Vlagyimir Putyin egy moszkvai nemzetközi befektetési fórumon tegnap.