Ma 18 órától újra hazai közönsége előtt lép pályára a megyeszékhelyi Sepsi FC, amely a Kolozsvári Clujánát látja vendégül az élvonalbeli futsalbajnokság ötödik fordulójában.
A sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban sorra kerülő találkozó játékvezetője Ciuruş Emanoil Ionel és Boharu Predescu Ionel (mindketten Bukarestből). A zöld-fehérek győzelemmel melegítettek a kora esti találkozóra, hiszen az előző körben – szintén hazai környezetben – fölényes sikert arattak a Focşani ellen (8–0). Ezzel szemben a kincses városbéli alakulat a Galaci Unitedet fogadta, és tízgólos különbségű vereségbe szaladt bele (2–12). Már csak ezeknek az eredményeknek a tükrében is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a párharc első számú esélyese a szentgyörgyi csapat, de ne igyunk előre a medve bőrére, és várjuk meg a mérkőzés végét. Hajrá, Sepsi FC!
A céhes városbéli KSE október 7-én, kedden játszik, amikor is 18.30 órától az éllovas Galaci Unitedet fogadja a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.