A 2014–2015-ös bajnokság első idegenbeli meccsén Marosvásárhelyre látogat a Sepsi-SIC, amely ma 15 órától a Nova Vita vendége lesz.
A meccs játékvezetője Ionuţ Moraru és Răzvan Opriş. Mindkét együttes megnyerte első fordulóbeli mérkőzését: a zöld-fehér mezes lányok itthon győzték le Temesvárt (65–35), a vásárhelyiek pedig a Rapid vendégeként gyűjtötték be a nyertesnek járó két pontot (78–72). Az elmúlt két szezonban négyszer találkoztak a csapatok, és mindegyik mérkőzés szentgyörgyi sikerrel zárult. A délutáni párharctól is SIC-es győzelmet várunk!
A második forduló csütörtöki nyitómérkőzésén a bajnoki címvédő Târgovişte 70–51 arányban diadalmaskodott az Alexandria otthonában. A további meccsek: Craiova–Rapid, Aradi ICIM–Temesvár, Gyulafehérvár–Brassói Olimpia, Galaci Phoenix–Szatmárnémeti VSK, Nagyvárad–Kolozsvári U. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.