FIZETIK A TÁMOGATÁST. Megkezdte a Szülőföldön magyarul program nyertes pályázóinak értesítését a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a támogatások kifizetése jövő héten indul – idézte a Székelyhon Burus-Siklódi Botond, a szervezet elnökének értesüléseit. Idén több mint 155 ezer romániai nyertes pályázat nyomán folyósítják a külhoni, magyarul tanuló diákoknak szánt anyagi hozzájárulást.
A túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében csökkentették a kormányzati kiadásokat, ez a Bethlen Gábor Alapot is érintette – erről korábban Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár számolt be –, így ezúttal is 17 200 forintot, azaz 235 lejt fizetnek nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásként.
ELJÁRÁS A MINISZTEREK ELLEN. Traian Băsescu államfő tegnap bejelentette, jóváhagyta a bűnvádi eljárás elindítását Adriana Ţicău, Alexandru Athanasiu, Mihai Tănăsescu, Gabriel Sandu és Daniel Funeriu volt miniszterek ellen a Microsoft-ügyben. Az államfő rámutatot: áttanulmányozta a vonatkozó dokumentumok jelentős részét, és fontosnak tartja, hogy az ügyet minél előbb kivizsgálják. (Agerpres)
KELL A SZORGOS MUNKAERŐ. Sikerült beilleszkedniük az ország munkaerőpiacába, de a társadalomba is a Németországban dolgozó román munkavállalóknak – erről Andrea Nahles német munkaügyi miniszter beszélt Bukarestben. Úgy fogalmazott, örvendenek a román munkaerőnek, mert segít a munkaerőpiac stabilizálásában. Német kollégájával tartott megbeszélését követően Rovana Plumb munkaügyi miniszter kijelentette, Németországban 287 ezer román él és dolgozik, hozzájárulva az ország gazdaságához. (Mediafax)
BANKKÁRTYÁS ADÓFIZETÉS. Egy sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében jövő évtől a kincstár számlájára bankkártyával is befizethetők az adók és díjak – nyilatkozta Ioana Petrescu. A pénzügyminiszter szerint a rendszer tesztelésére legkevesebb hat hónapot, legtöbb egy évet szánnak. (Rador)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.