Csütörtökig még beküldhetik a megyei kereskedelmi és iparkamarához pályázataikat a sepsiszentgyörgyi székhelyű jogi személyek, hogy visszaigényeljék befizetett ingatlanadójuk bizonyos részét.
A megyeszékhely önkormányzata által első ízben tavaly meghirdetett támogatási program lehetőségeit a kedvező fogadtatás nyomán idén bővítették, és olyan szabályozásokat is bevezettek, melyek révén ugyancsak a helyi cégek kerülnek előnyös helyzetbe – a támogatás összegét helyi vállalkozásoknál kell elkölteniük a pályázóknak.
Tavaly 81 vállalkozás élt a de minimis program kínálta lehetőséggel, az önkormányzat pedig összesen 664 551 lejt térített vissza az érintetteknek. A megyei kereskedelmi és iparkamara honlapján közzétett adatok alapján a márciusi indítástól tegnapig 110 vállalkozás nyújtott be finanszírozási kérvényt, az eddig kifizetésre jóváhagyott legnagyobb összeg közel 117 ezer, a legkisebb pedig 162 lej volt. Az előző elszámolási időszakban a legmagasabb visszatérített támogatás összege megközelítette a 190 ezer lejt.
Az érdekelt vállalkozások igényléseit október 9-én 14.30 óráig fogadják az iparkamara Olt utcai székhelyén, az elszámolási kéréseket pedig december 12-ig kell benyújtani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.