Tegnap két kézdivásárhelyi középiskola – a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Kollégium – diákjainak közreműködésével a 334 éves kantai alma mater udvarán közösen emlékeztek az aradi vértanúkra kivégzésük 165. évfordulóján.
A pár éve hagyománnyá vált ünnepségen a Gábor Áron Szakképző Líceum is képviseltette magát. Az iskola falán elhelyezett domborművek előtt idézték fel az aradi golgotát. A megemlékezés helyszínén díszletként egy bitófát is állítottak. 1849. október 6-a szomorú eseményeit a Református Kollégium két tanulója, Fóris Barbara és Takács Réka idézte fel. Ezt követően a kantai iskola diákjai zenéltek és énekeltek. A műsort Nagy-Babos Tamás magyartanár készítette elő. A félórás megemlékezés koszorúzással ért véget.
Fáklyás felvonulás
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagszervezete tegnap este fáklyás felvonulást szervezett az aradi tizenhárom vértanú tábornok emlékére. A vármegyések és a hozzájuk csatlakozók a Sinkovits Stadion előtt gyülekeztek, fáklyákkal és gyertyákkal vonultak a Gábor Áron térre, majd onnan a Kossuth-szoborhoz. Az aradi hős tábornokokra Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi elnöke emlékezett. Az ünnepséget Beder Imre református lelkipásztor áldotta meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.