A nemzetéért mártírhalált halt Perényi Zsigmond emléke arra kötelezi a magyar kormányt, hogy a magyar embereket, a magyar intézményeket, az anyanyelvű oktatást és az anyanyelv ügyét tekintse fontosnak Kárpátalján – jelentette ki Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára a nemzeti gyásznapi megemlékezésen tegnap Nagyszőlősön.
A báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye 1849-ben kivégzett főispánjának, felsőházi elnöknek az emlékművénél tartott központi kárpátaljai megemlékezésen a politikus hangsúlyozta: az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek sorsa, áldozatuknak az üzenete, értelme nem megkerülhető kérdés. Üzenetet hordoz a ma ifjú nemzedékei számára a jövőt illetően, egy hajdan volt nagy birodalom végein, ahol a magyar történelmi, kulturális hagyomány mind a mai napig látványosan és virágzó módon van jelen – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezeket a generációkat a történelem jelenleg is tomboló viharai újabb áldozatok vállalására késztetik mások olykor rossz döntései miatt.
A politikus úgy vélte, a birodalmak történetéből levonható következtetések alapján a kárpátaljai magyaroknak iránymutatást jelenthet Perényi Zsigmond példája, aki saját kiváltságait elutasítva szolgálta nemzete érdekeit. A politikus a ma hatalmat gyakorlók számára példaértékűnek nevezte, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1906-ban lehetővé tette, hogy Nagyszőlősön szobrot állítsanak Perényi Zsigmondnak, amely ma is áll.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.