Az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottsága szerint Navracsics Tibor alkalmas EU-biztosnak, de a testület nem támogatja, hogy a kultúra, az oktatásügy, az ifjúságpolitika és az uniós polgárság portfólióját kapja meg a magyar jelölt. Az ülésen részt vevő Molnár Csaba, a DK EP-képviselője újságíróknak elmondta, a testület kétszer szavazott.
Először 15 igen vokssal, 10 ellenében, 2 tartózkodás mellett megszavazták, hogy Navracsics alkalmas EU-biztosnak. A második szavazás arról szólt, hogy a Jean-Claude Juncker leendő bizottsági elnök által összeállított tárcát megkaphatja-e a magyar jelölt. Itt 14 volt a nemleges és 12 az igenlő szavazatok száma, 1 tartózkodás mellett. Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő szerint most Juncker megítélésén múlik, hogy miként lehet továbblépni. Szerinte Navracsics Tibornak „nem a szakmai teljesítményét értékelték” a szavazáskor. „Nagyon sok kritika politikai jellegű volt az Orbán-kormánnyal és Magyarországgal szemben, és nem a biztos felkészültségével volt kapcsolatos” – tette hozzá a kárpátaljai EP-képviselő. Az MTI brüsszeli tudósítója jól tájékozott uniós forrásból úgy értesült: a folyamat ismerői azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a Navracsicsnak szánt tárcától elvonják az uniós polgárság felelősségi területét, és átadják azt Frans Timmermansnak, az EB leendő alelnökének. Ebben az esetben a magyar biztos a kultúra, az oktatás és az ifjúságpolitika területéért lehetne felelős, ám az is megtörténhet, hogy egészen más tárcát kínál fel neki Junker.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.