Kilenc próbát kellett kiállni, és ez nem is volt könnyű: a tó hídján őrt álló vasorrú bába meg is mutatta azt a sok követ, amivé azok változtak, akik nem tudtak rendesen köszönni (még a szülőket is megseprűzték az elmulasztott tanításért). Az okos leány találós kérdéseket adott fel, a csillagszemű juhásznak dallamot kerestek, a szegény leánnyal ocsút válogattak, Világszép Nádszálkisasszony­nak a bokrok közé rejtett tündérruháját segítettek megtalálni, a szőlőjét őrző királyfinak hangos énekléssel ébren maradni, az erdőnek – a megfelelő csengő meg­szólaltatásával – újra kivirulni, a med­vének cammogni, de már ehhez bátorság és ügyesség is kellett, az élet vizének megszerzéséhez pedig mindezek mellett együttműködés is, mert egy rémséges sárkány őrizte a feneketlen tó fölött.
Volt nevetés és rémüldözés, de minden jól végződött, és eltávozás előtt mindenki megkapta a meseőri rangot. Meseország királya (civilben Nagy-Kopeczky Kálmán bábszínház-igazgató) szerint nagyon jó helyre kerültek a birodalom kincsei, és igen-igen örvendetes, hogy ekkora védelmező serege támadt Háromszéken a népmesének. A bölcs asszonyt megszemélyesítő Péter Orsolya szerint összesen közel hétezer személyt, nagyrészt gyermekeket, de sok felnőttet (szülőt, pedagógust, önkéntest) mozgatott meg a mesevilág.
A három kerek meseesztendő alatt 62 különböző eseményre került sor a megye 25 településén, kereken száz mesemécses lángjánál olvastak naponta háromszor népmesét (de a piacon, buszon, adóhivatalban is), hetedhét országból érkező bábos társulatok szórakoztatták a gyermekeket (és maguk is vittek haza mesemécsest Kolozsvárra, Nagyváradra, Pécsre és a felvidéki Rozsnyóra), mesetáncházakat, barangolásokat, mesemondó, -író és rajzoló találkozásokat, kiállításokat és versenyeket szervezett a megyeháza művelődési központja, és sok faluba is eljutott a rendezvény egy-egy bábelőadással, mesejátékkal.