Tolongtak rendesen a fiók mélyéből előkerülő gombokért, cipőtámaszokért, ilyen-olyan azonosítatlan tárgyakért, amelyekből mind ki lehetett valamiféle új játékot találni, s ezeket meg is jutalmazták egy színes  fonállal, amiből ötért már egy vásári krajcár járt, lehetett érte a boltban vásárolni. De még útba esett a szomszéd sátor, ahol a morgolódó szekrénymanónak kellett segíteni három próba kiállásával, és mivel itt a levenduláé volt a főszerep, végül fürdősót és babát is lehetett készíteni a lennebb két helyen is kapható gyógynövényből.
Odébb papírmasé-gyümölcsöket, gyapjút, agyagot gyúrtak, faragtak, fontak, és varázs­igét is mormoltak némelyik művelethez, míg meg nem éheztek. Elsőként az aranyszínű tökkompót fogyott el, pedig arról egy gyermek sem hiszi, hogy ehető (talán inkább a cserkészek belefektetett munkájától volt finom), s lekvárból maradt a legtöbb, habár azt a darazsak is megdézsmálták. A tökfasírtot már a férfiak is megkóstolták, csúszott rá a sör... Délfelé mind többen nézegettek be a vetélkedők boszorkánykonyhájába, de várakozás közben sokan ottfelejtődtek a színpad előtt, ahol a kézműves- és terményvásár hangulatához olyannyira illő, meghívott zenekarok és néptáncegyüttesek mellett pár újszerű, friss fellépésnek is tapsolni lehetett. Bűbájosak voltak az Ady Endre-iskola népies gyermekruhákat bemutató első osztályos diákjai, és üdítő volt a Plugor Sándor Művészeti Líceum elemistáiból álló kórust hallgatni...
Külön értéke a rendezvénynek, hogy stílusban maradt, gyári vagy műanyag termékek, bömbölő slágerek nem keveredtek bele, így az ajándék nyári melegben semmi nem rontotta a derűs kikapcsolódást a tök-, kolbász-, és káposztafesztivállal, valamint néptánctalálkozóval is gazdagított őszi vásáron. Nem ártana ezt a Szent György Napokon is megpróbálni.