Három hétig a csíkszeredai Mikó-várban, a Csíki Székely Múzeumban vendégeskedik Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúcsöve, a szombati kiállításmegnyitó egyben az V. Székelyföldi Napok rendezvénysorozatának csíkszeredai eseménymegnyitója is volt.
A Mikó-vár fegyvertermében berendezett tárlaton az ágyút a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból ismert háttérrel mutatták be, két oldalán – a hely szelleméhez igazítva – az 1849-ben Csíkszeredában megjelent Hadi Lapból idézett újságcikkekkel körülvéve.
Gábor Áron úgy önti az ágyúkat, mint a szappanos a gyertyát – idézte a Hadi Lap egykori tudósítását Gyarmat Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. Úgy vélte, a Mikó-vár fegyvertermében – bár ekkora méretű ágyú ott sosem volt – egész jól mutat az utolsó Gábor Áron-féle löveg. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere szintén a Hadi Lapban egykor megjelent, a háromszékieket nem igazán jó színben feltüntető mondatot idézett, de rögtön hozzátette, az ágyú kölcsönadása olyan gesztus, ami hatályon kívül helyezi az 1848-ban leírt mondatot. Az ágyú múltjára utalva kifejtette, az 1970-es évek elején Bukarest, bár nem kellett igazából neki, ellopta, csak hogy ne legyen a székelyeknél. És hazakerülésének körülményei is tanulságosak, hogy vissza kellett vásárolnunk, arra bizonyíték, hogyan is állunk mi, székelyek Romániával, és hogyan is áll Románia velünk – mondta. Megígérte, az ágyú csíkszeredai tartózkodása alatt a város minden diákját elviszik a múzeumba, hogy „mikor felvirágzásról énekelnek, tudják, pontosan melyik ágyúról van szó”.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, felelevenítve Kelemen Hunor első kultuszminiszteri mandátumának kezdetét, elmondta, a háromszékieknek az volt a legfontosabb kérésük, szabadítsa ki az ágyút bukaresti fogságából. És amikor négy esztendeje, március idusának előestéjén végre hazahozhatták az ágyút, egy román újságíró azt kérdezte tőle: miért ragaszkodunk olyannyira egy négyszáz kilós öntvényhez? „Azért ragaszkodunk az ágyúhoz, mert harangjaink és egykor az ágyúöntésért feláldozott mindenféle kedves tárgyunk mellett a lelkünk is benne van” – fogalmazott Tamás Sándor. A csíkszeredai kiállítás plakátján is feltüntetett Lesz ágyú! mondatra utalva kifejtette, Gábor Áron kijelentése, majd ígéretének teljesítése megváltoztatta az akkori világszemléletet, hit kellett ehhez, és ez az a hit, ami minket ma is előbb tud vinni.
Az úgy volt, hogy ők elvitték, mi meg hazahoztuk – kezdte beszédét a miniszteri tisztségéből frissen felmentett Kelemen Hunor, az ágyú hazahozatalának kulisszatitkaiból annyit elárulva, hogy idei, második kultuszminiszteri megbízatásakor sikerült elérnie, hogy a kormány elfogadja a bukaresti és sepsiszentgyörgyi múzeum közti cseréről szóló határozatot – de ekkor kétszer is. Hogy miért volt számára is annyira fontos az ágyú kiszabadításának ügye? „Amit egy ilyen ereklye szimbolikusan hordoz, a mi identitásunkról szól, a mi múltunkról, és a múltunk a jövőnk” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az itthoni otthonteremtés lehetséges eszközének nevezte az ágyút, úgy vélve, puszta megtapintása segít eldönteni, hogy itthon vagy külföldön próbáljon jövőt teremteni magának a székely fiatal. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke emlékeztetett az összefogásra, mely révén megszülethettek Gábor Áron ágyúi, és e múltban gyökerező, jövőbe mutató összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet. Hozzátette, az ágyúnak keresni kell egy frontvonalat, ami most épp Marosvásárhelyen van: „eljött az ideje megvívni székelyföldi csatáinkat, ne engedjünk a 48-ból, és folytassuk” – zárta beszédét Brassai Zsombor.
