Farkas Réka
Nagyon hibádzik valami, ha egy népet, nemzetet kötelezni kell nemzeti ünnepe méltó megtartására, ha törvénynek kell szabályoznia, hol, mekkora rendezvényt, katonai parádét tartsanak, hogy felhúzzák a zászlót, elénekeljék a himnuszt.
Márpedig Romániában, úgy tűnik, szükség van erre, a parlament megszavazta, az államelnök kihirdette, a Hivatalos Közlönyben megjelent.
Való igaz, bár a románság nagyon büszke az 1918-as december elsejei nagy egyesülésre, ám a nemzeti ünnepnek kikiáltott napon, néhány kiemelt helyszínen – Gyulafehérváron, Bukarestben, no meg az Új Jobboldal által központivá előléptetett Sepsiszentgyörgyön – kívül alig mozdult meg az ország. A legtöbben otthon élvezik a szabadnapot, a tél eleji időjárás nem vonzza utcára az embereket. Láthattuk mifelénk is, az egész megyéből verbuválják a hivatalosságokat, fellépőket, csoportokat, hogy pár száz ember összeverődjön a Mihai Viteazul szobor előtt. Ha kötelező lesz, többen lesznek? Akár a rossz emlékű kommunista időkben, kihajtják az iskolákból a gyermekeket, a munkahelyekről a dolgozókat? Lesz felvonulás a szállingózó hóesésben?
Elég nyilvánvaló, elsősorban a magyar települések megregulázása vezette a Hargita megyéből származó Mircea Duşă honvédelmi minisztert, amikor beterjesztette a december elsejei nemzeti ünnep kötelezővé tételéről szóló törvényt. Nem nemzettársai torkán akarja mindenáron lenyomni december elsejét, hanem a miénken, magyarokén, nem hajlandó tudomásul venni, elfogadni, hogy ez a nap számunkra nem ünnep, Erdély Romániához csatolása fájdalmas történelmi tény, és ezen a kötelező parádé mit sem változtat, sőt, még keserűbbé teszi. Így próbál borsot törni a magyar önkormányzatok, polgármesterek orra alá, akik az elmúlt években diszkréten elkerülték a nagy román egyesülés ünnepét. Ezután kötelező módon ott kell lenniük, a piros-sárga-kék vállpánttal, s talán még ünnepi beszédre is kötelezik őket.
De ha erre sor kerül, ne dilemmázzanak, keseregjenek, álljanak ki és olvassák fel az alkalomhoz leginkább illő gyulafehérvári nyilatkozatot. Hangsúlyozzák az ígéret ránk vonatkozó passzusát, miszerint: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában”. Hátha így végre a románság is meghallja, hogy amit kérünk, az autonómia, nem több annál, mit őseik ígértek 1918-ban. Ha évről évre, minden városban elismételjük, a kötelező ünnepre kihajtott tömegek talán végre megértik üzenetünket.
