Tizenhat hazai és külföldi cég vásárolta meg a baróti polgármesteri hivatal legnagyobb értékű befektetése, a város vízhálózata, vízkezelőközpontja, ülepítője és esővíz-levezető csatornahálózata tervezéséről és felújításáról rendelkező feladatfüzetet.
A pályázatokat a hónap közepéig bírálják el, szerződéskötés huszadika körül várható. Az odaítélésnél elsődleges szempontként az árat veszik figyelembe, de fontos szerepet játszik a kivitelezés gyorsasága, illetve a jótállás ideje is.
A vállalkozónak három tervváltozatot kell készítenie. A jelenlegi, a Kormos-patak vizének felhasználása — továbbra is a legvalószínűbbnek tűnő megoldás — mellett számításba kell vennie annak lehetőségét, hogy megfelelő minőségű víz nyerhető akkor is, ha a Barót és Bibarcfalva közötti szakaszon kutakat építenének, vagy ha azt az Olt jobb oldalán, az ágostonfalvi híd környékéről fognák be. A hidrogeológiai, topográfiai és műszaki tervek elkészítése leghamarabb a szerződéskötéstől számított két hónapon belül várható, a munkálat elvégzésére pedig legtöbb másfél év áll rendelkezésre.
Nagy István polgármester véleménye szerint ezt a nagy értékű befektetést az RMDSZ ki akarta sajátítani, de ebbe a közegészségügyileg is fontos kérdésbe nem szabad politikát vinni. ,,Normális folyamat része, hogy Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely után most Kovászna és Barót kapott központi pénzt vízhálózatának rendbetételére. A város a befektetést nem ingyen kapta, két év alatt közel 2,8 millió lej önrészt kell előteremtenünk" — nyilatkozta az elöljáró.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.