A szabadság és az összefogás napja október 23., s bár a mai fiatalok csak történelemkönyvekből ismerik a zsarnokságot, a szabadság törékeny, a hősök emléke pedig bennünket is kötelez – többek között ezek a gondolatok hangzottak el tegnap este Sepsiszentgyörgyön az 1956-os emlékparkban tartott ünnepi rendezvényen. A meglehetősen mogorva, esős időjárás ellenére is sokan tartották fontosnak leróni tiszteletüket a hősök előtt, az emlékparkból pedig számos fiatal vonult fáklyákkal az Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatainak állított kopjafa elé.
Természetellenes jelenség történt 1956 októberében: ősszel kitavaszodott – mondotta ünnepi beszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hangsúlyozva: a lelkesedés, a szabadságvágy kitört a présből, mert mindenki tudta, érezte, nem lehet tovább tűrni, nincs mire várni. Ugyanezt most is érezzük: semmi sem marad az itteni magyar életből, ha nem emeljük fel szavunkat, nem állunk ki Székelyföldért, mert nem vasbetont, aszfaltot, sportcsarnokot akarunk, döntéseink szabadsága a fontos. Nem meghalni szeretnénk a szabadságért, hanem élni benne – hangsúlyozta a megyei önkormányzat vezetője –, hozzáfűzve: Háromszéken is voltak áldozatai a forradalmi eseményeknek, a megtorlásoknak, s bár meghaltak, a hősök mégis győztek, mert örökségül hagyták a hősiességet, a kiállást sorsunkért. A szabadság ugyanis nem sors, hanem választás kérdése – szögezte le.
Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője az anyaország üzenetét, köszönetét tolmácsolta, kiemelve: erdélyi magyarok is kiálltak a forradalmi eszmék mellett. Október 23-a a szabadság és az összefogás napja. Egy piciny, de bátor ország emelte fel szavát a szabadságért, ránk figyelt a világ, s nem először bizonyosodott be: ha összefogunk, bármit elérhetünk. Feladatunk pedig ma is adott, amikor összeköt bennünket és erőt ad a magyar állampolgárság is: nemcsak Magyarországért, de a magyar nemzet jövőjéért kell tennünk. A történelem nem csupán kivételes pillanatokból, sokkal inkább hétköznapok sokaságából áll – így a helytállásnak is számos formája van, amit mindennapjaink során gyakorolhatunk, a munkahelyen, családban, közösségünkben.
Rab Sándor történelemtanár az 1956-os forradalom előzményeire, lefolyására, következményeire mutatott rá, kitérve a nemzetközi kontextusra, de az erdélyi, háromszéki vonatkozásokra is. Rövid nappal a kommunizmus éjszakájában – ekként jellemezte előadásában 1956 őszét.
Rab Sándor az előzményeket taglalva rámutatott: a második világháborúból vesztesen kikerülő Magyarország a szovjet birodalom érdekkörébe került, majdhogynem gyarmati sorba, szovjet csapatok állomásoztak az ország területén, az életszínvonal alacsony volt, felszámolták a magántulajdont, államosították az egyházi vagyont, támadást indítottak a történelmi egyházak ellen – ilyen körülmények között kezdett tüntetni és fogalmazta meg követeléseit a pesti diákság. Kérték többek között a szovjet csapatok kivonulását, a többpártrendszer visszaállítását, választásokat, új nemzetgyűlés alakítását, továbbá, hogy Nagy Imre alakítson kormányt. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Kovászna megyei elnöke rövid köszöntője után Kovács István unitárius lelkész mondott imát, kiemelve: 1956-ban a szögesdrót sem tudta szétszakítani az együvé tartozó lelkeket, azért szálltak síkra itt, Erdélyben is sokan, azért indultak a határnak ifjak segíteni, menteni hazát.
Az emlékparkban tartott rendezvény ünnepélyes jellegét szavalatok, illetve a Cantus Firmus vegyes kar és a férfidalárda fellépése fokozta, végül koszorúzás és a magyar, illetve székely himnusz eléneklése következett. Ezt követően a résztvevők fáklyákkal vonultak az Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafához, ahol Dénes Lajos Levente lelkész áldásával ért véget a sepsiszentgyörgyi megemlékezés.
