Csak egy egyéni időfutam kapott helyet a francia kerékpáros körverseny 2015-ös kiírásában. A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a szakasz mindössze 14 kilométer hosszú lesz, ennél kevesebb egyéni időfutam-kilométerre a második világháború óta nem akadt példa.
A 102. Tour de France július 4-én rajtol a hollandiai Utrechtben, és 3344 kilométer után ér véget – szokás szerint – a párizsi Champs Elysées-n július 27-én. A leghosszabb szakasz a negyedik: a bringások 221 km-t tesznek meg a belgiumi Seraing és a franciaországi Cambrai között.
A viadal során hét nehéz hegyi szakasz vár a mezőnyre, amelynek a legendás – és idén kimaradt – L’Alpe d’Huezt is meg kell másznia. A rendezők 2008 óta először 10, 6, illetve 4 bónusz-másodperccel jutalmazzák az egyes szakaszok dobogósait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.