Petro Porosenko: A szakadárok választása aláássa a békefolyamatot

2014. október 29., szerda, Világfigyelő

Az egész kelet-ukrajnai békefolyamatot veszélyezteti az oroszbarát szakadárok „álválasztása” – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök tegnap Kijevben, azon a megbeszélésen, amelyet James Inhofe-fal, az amerikai szenátus katonai bizottságának rangidős tagjával folytatott.
 

A szeparatisták által önhatalmúlag kikiáltott „donyecki és luhanszki népköztársaságokban” vasárnap készülnek általános, azaz elnök- és parlamenti választásokat rendezni. Az Ukrajna-szerte múlt vasárnap megtartott előre hozott parlamenti választások megrendezését a szeparatisták megakadályozták az általuk megszállt területeken.
Porosenko elnök leszögezte, hogy a szakadárok november 2-i választása súlyos ellentmondásban van a szeptember 5-én aláírt minszki jegyzőkönyv betűjével és szellemével. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva el fogja ismerni a szakadárok november 2-i választásának eredményét. Hozzátette, hogy a két szakadár köztársaság hatóságainak legitimitása szempontjából nagyon fontos lesz ez a választás, amely állítása szerint a szeptember 5-i minszki megállapodás egyik legfontosabb pontja.
A fehérorosz fővárosban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint Moszkva közvetítésével Kijev és a szakadárok képviselői elsősorban tűzszünetről és fogolycseréről állapodtak meg szeptember 5-i találkozójukon. A luhanszki és donyecki népköztársaság vezetői előre jelezték, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeken nem engedik megrendezni az országos parlamenti választást. Emiatt Donyeck és Luhanszk megye összesen 15 körzetében nem tudtak az ott lakók múlt vasárnap szavazni. A szakadárok a most vasárnap tartandó saját választásukhoz ragaszkodva egyúttal elutasítják azt is, hogy december 7-én helyhatósági választásokat rendezzenek a két megye egyes területein, ahogy azt Kijevben elhatározták.
Petro Porosenko államfő október 16-án írta alá a kijevi parlament által elfogadott törvényt a két kelet-ukrajnai megye egyes területeinek különleges jogállásáról. Ez a jogszabály három évre biztosítana különleges státust – vagyis a központi vezetéstől független önkormányzást és ehhez kapcsolódóan különleges jogokat – Donyeck és Luhanszk megye azon területeinek, amelyek most a szakadárok ellenőrzése alatt állnak. A különleges státust azonban a törvény értelmében a közigazgatási egységek csak azután kapnák meg, miután előre hozott helyhatósági választáson új önkormányzatokat és helyi vezetőket választanának, ennek időpontjául pedig a jogszabályban december 7-ét jelölték meg. A szakadárok a május 11-én általuk megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva utasították el az ukrajnai parlamenti és decemberi helyhatósági választások megrendezését a területükön. Azzal érvelnek, hogy a referendumon – amelynek megrendezése egyébként ellentétes volt az ukrán alkotmánnyal és minden egyéb törvénnyel, és amelynek eredményét sem Kijev, sem a nemzetközi közösség nem fogadta el legitimnek – az ott élők úgy döntöttek, hogy a terület elszakad Ukrajnától, és önálló államokká alakul, így szerintük nincs létjogosultsága semmiféle ukrajnai választásnak a „népköztársaságaik” területén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-10-29: Világfigyelő - :

Újraindult a párbeszéd (Örményország–Azerbajdzsán)

Újraindult a közvetlen párbeszéd Örményország és Azerbajdzsán elnöke között a hegyi-karabahi helyzetről, de megállapodásra nem jutottak a felek. A Francois Hollande francia államfő közvetítésével létrejött hétfői párizsi találkozón Ilham Aliyev azeri és Szerzs Szargszján örmény elnök megegyezett arról, hogy a Vöröskereszt égisze alatt adatot cserélnek a konfliktusban eltűntekről.
 
2014-10-29: Pénz, piac, vállalkozás - Hecser László:

Boltok a Profi árnyékában (A piac változásai)

Bő két hónapja nyitotta meg kapuit Barót első bevásárlóközpontja, a Profi. A barótiak már évek óta szerették volna, ha az olcsó árut helyben s nem a sepsiszentgyörgyi vagy a brassói hipermarketekben szerezhetnék be – hogy az igényt jelezzék, még aláírást is gyűjtöttek –, de a politikum több alkalommal is keresztbe tett az üzlet megtelepedését előkészítőknek.