Az Egyeslt Államoknak egyfelől elrettentést kell gyakorolnia az egyre befolyásosabb és egyre fenyegetőbb területi követeléseket megfogalmazó Pekinggel szemben, másfelől azonban alkalmazkodnia is kell a Kína felemelkedése hozta változásokhoz, és bizonyos szintig el kell ismernie az ország nagyhatalmi érdekeit – írta Francis Fukuyama elismert amerikai politológus a Hoover Intézet közpolitikai agytröszt által közölt vitaindító írásában.
Fukuyama szerint Kína jelenleg bizonyos szempontból az I. világháború előtti, helyzetével elégedetlen Németországhoz hasonló helyzetben van. Kína hatalmas, gyorsan növekvő hatalmú ország, és drámai felemelkedésének kezelése az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a nemzetközi politika szembenézhet. Az I. világháború kitöréséhez az vezetett, hogy Franciaország és Nagy-Britannia nem rettentették el Németországot a terjeszkedéstől; egyúttal azonban nem is voltak hajlandóak elismerni Berlin növekvő hatalmát és befolyását. A XX. század elejének ezek a tanulságai egy évszázaddal később is érvényesek – írta a politológus. Ahogy a hamarosan a világ legnagyobb gazdaságává váló Kína ereje nő, úgy egyre nagyobb befolyásra is fog törekedni, nemcsak Kelet-Ázsiában, de az egész világon. S bár a kínai gazdaság előtt számos jelentős kihívás áll, az Egyesült Államok nem alapozhatja arra külpolitikai stratégiáját, hogy kihívójának növekedése egy isteni csoda folytán megtorpan. Sőt, az amerikai megfigyelők hajlamosak alulértékelni a Kínai Kommunista Párt legitimációját: nemcsak a kínai középosztály támogatja hatalmát, hanem az erősödő nacionalizmus is növeli az országot, a nagyhatalmak sorába visszakormányzó állampárt népszerűségét.
Fukuyama szerint az Egyesült Államok számára már csak azért is súlyos problémát okoz Kína felemelkedésének kezelése, mert az egykori Szovjetunióval ellentétben a mai Pekingről nehéz megmondani, hogy egy viszályban pontosan miképpen vetné be hagyományos haderejét és atomarzenálját, és milyen esetleges válsághelyzetekre, forgatókönyvekre kell felkészülni, például a tengeri területi viták elmérgesedése esetén. A katonastratégiai kérdéseken túl a legfontosabb tényező Washington számára az, hogy sokoldalú kereteket építsen ki Kína kordában tartására – vélte Fukuyama. A politológus szerint az utóbbi 25 évben összetett játszma bontakozott ki Kelet-Ázsia politikai rendszerének alakításában Washington és Peking között: míg Amerika alapvetően kétoldalú – a Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és a Fülöp-szigetekkel kialakított – kapcsolatokból szövődő szövetségesi hálójának megerősítésén ügyködött, addig Kína a nyugati hatalmak kizárásával akart létrehozni egy közösséget a térségben. Peking célja az, hogy a régiót saját maga körül szervezze meg, az Egyesült Államokat pedig kiszorítsa onnan. A 2008-as gazdasági válság óta evégett feladta a sokoldalúságot, és egyre inkább csak kétoldalúan hajlandó tárgyalni a nálánál jóval kisebb és gyengébb térségbeli államokkal, amelyek pedig nem képesek szembeszállni vele – írta Fukuyama. Bár az Egyesült Államok alapvetően a multilaterális megoldásokat próbálta támogatni a térség közelmúltbeli területi vitáinak rendezésére, ez eddig nem vezetett eredményre. Az sem egyértelmű jelenleg, hogy Washington kitart-e 2011-ben meghirdetett stratégiája mellett, amely szerint az ázsiai–csendes-óceáni térségbe összpontosítja majd katonai, diplomáciai és gazdasági erőfeszítéseit. Barack Obama elnök idén a West Point katonai akadémián mondott beszédében már nem említette sem Ázsiát, sem Kínát, és arról beszélt, hogy Amerika csak akkor avatkozik be külföldön, ha közvetlen veszély fenyegeti.
Mindazonáltal Fukuyama úgy véli, hogy az amerikai stratégia középpontjában a sokoldalú keretek megerősítésének kell állnia. A térségben jelenleg számos nemzetközi szervezet működik, de ezek gyengeségük miatt nem tudják segíteni Washington törekvéseit. Ezért ideje lenne elgondolkodni azon, hogy az Egyesült Államok az eddigiektől eltérő módon kovácsolja egységbe a Kína felemelkedése által fenyegetett országokat – írta a politológus.
Azt Fukuyama is elismeri, nem tudja, hogy pontosan hogyan kellene kinéznie ennek az új közösségépítésnek, ahogy azt sem, hogy pontosan mit kéne tennie Washingtonnak Peking nagyhatalmi érdekeinek elismerését, illetve a kínai vezetés megbékítését illetően. Mindenesetre egyértelmű, hogy a térség államainak össze kell fogniuk, és az is, hogy rövid távon Amerikának el kell rettentenie Kínát területi követeléseitől. Az már azonban korántsem magától értetődő, hogy ez utóbbiak kapcsán érdemes lenne háborúba bocsátkoznia a két országnak – figyelmeztetett Francis Fukuyama amerikai politológus vitaindító írásában.
