Titkosszolgálatokat vádol Băsescu

2014. november 1., szombat, Közélet

Az államfőválasztásba való beavatkozással vádolta meg a román és a francia titkosszolgálatokat Traian Băsescu elnök. Románia első embere azt követően nyilatkozott erről, hogy fényképek jelentek meg az interneten az általa támogatott Elena Udrea államelnökjelöltről, amint februárban Párizsban szabadidejét töltötte egy román vezető ügyésznővel, aki Udrea állítása szerint a barátnője.

A kiszivárogtatott képek mellett a két hölgy nevére kiállított szállodai számlák is megjelentek. A média úgy értelmezte a képeket, hogy ezek a Băsescu által támogatott Udrea és az ügyészek közötti szoros kapcsolatot akarják leleplezni. A Szociáldemokrata Párt többször azzal vádolta az államfőt, hogy az ügyészség az ő utasításaira vizsgálja ki a korrupciós ügyeket.
Băsescu nem nevezte meg konkrétan, hogy melyik intézményekre gondolt, úgy fogalmazott, hogy egy román és egy francia titkosszolgálatot gyanít az ügy mögött, szerinte ugyanis a számlákat csak ők szerezhették meg. Leszögezte, nem hagyja annyiban a dolgot, és hivatalos úton kér tájékoztatást, mert szerinte arról van szó, hogy egy román állampolgár kémkedési akció áldozatául esett.
Victor Ponta miniszterelnök szerint Băsescu nem teheti meg államelnökként, hogy általánosít, és szerinte meg kellene neveznie, pontosan melyik titkosszolgálatokat gyanúsítja. Titus Cor­lăţean külügyminiszter a tárca honlapján tegnap közzétett közleményben fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy az államelnök „nyilvánvaló” politikai megfontolásból a francia állam egyik intézményét gyanúsítgatja. Úgy vélte, az államfő súlyosan megsértette a diplomácia íratlan szabályait, és alaptalanul ártott a román–francia stratégiai partnerségi viszonynak. Cor­lăţean szerint Románia nemzeti érdekeinek hosszú távon ártanak azok a kijelentések is, amelyek az állambiztonsági szervek hitelrontására és megfélemlítésére irányulnak.
Băsescu a kampány során többször felhívta a figyelmet arra, hogy a román politikumnak hatékonyabban kellene ellenőriznie a titkosszolgálatokat, amelyek az elmúlt tíz évben nagyon megerősödtek, és hatékonnyá váltak a végrehajtott reformoknak köszönhetően. Álláspontja szerint a jelenlegi parlamenti ellenőrzés nem hatékony, és fennáll a veszély, hogy maguk a titkosszolgálatok ellenőrzik majd a politikusokat, a hírszerzési szervek pedig ezáltal túl nagy hatalomra tesznek szert.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-11-01: Máról holnapra - Váry O. Péter:

Halottak napja, élők napja

Nekem minden nap halottak napja. Nem nyugodhat le úgy a nap, hogy Ők, akik nincsenek már, gondolataimban legalább egyszer meg ne látogassanak. Igen, beszélgetünk is, mindig arról, ami volt.
2014-11-01: Belföld - :

Hirsaláta

KÖRÖZÉS ALATT KEREKES. Nemzetközileg körözik Kerekes Gábort, akinek nevére európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amiért megszegte a bírósági felügyelet előírásait, amikor elhagyta az országot – tudta meg a Transindex a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóságtól.