A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) beindítja az Egy fa a jövő nemzedékének című, tízéves programját, amelynek célja az őshonos gyümölcsfák visszatelepítése Háromszéken – adják tudtul közleményükben.
Az alapítvány évente pályázati úton 1500–2000 gyümölcsfa csemetét oszt ki háromszéki településeknek jövő év tavaszától. Az októberi kuratóriumi döntés alapján húszezer lejt fordítanak területvásárlásra, csemetekertet hoznak létre. A program költségeit a közösségi kártyák használatából származó jövedelemből, illetve nemzetközi pályázati forrásokból és adománygyűjtésből fedezik. A Viability Net cseh program 3000 euróval támogatja a kezdeményezést, az alapítvány a Norvég Alaphoz is benyújtott egy kétéves tervet. Üzenete: bizalom, jövő, hagyomány, egészség – így a közösség bevonása, támogatása is rendkívül fontos. A hivatalos indításra november 21-én kerül sor a sepsiszentgyörgyi Orchidea rendezvényteremben, az alapítvány mindenki számára nyitott évzáró rendezvényén, a közösségi bálon, amely egyben jótékonysági rendezvény is, a belépőkből és a felkínált támogatásokból származó jövedelmet a 2–4 hektáros földterület vásárlására és annak bekerítésére fordítják. (fer-)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.