Az egykori keményítőgyár ülepítőállomásán létesülő ipari parknál a terv szerint végzik a munkát, ellenben a volt fás vállalatnál hónapok óta nincs szemmel látható haladás, csak a majdani csarnokok váza készült el. Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét erről kérdeztük.
Elmondta, mindkét ipari parknál a beruházást két részre osztották. Az első szakaszban a volt ülepítő állomás helyén területrendezéssel kezdték a munkálatot, melyet teljes egészében EU-s forrásokból finanszíroznak (ez 7,4 millió lejt jelent áfa nélkül). November 10-ig az első szakasz munkálatainak ötven százaléka készült el, a volt betontárolókat és épületeket már lebontották, a föld egy részét elszállították. Fontos az is – hangsúlyozta a városvezető –, hogy ezen a helyen ipari ülepítő volt, ezért meg kellett vizsgáltatni a talajt. A vizsgálat kimutatta, hogy a föld semmiféle nehézfémet nem tartalmaz, nem fertőzött, tehát területfeltöltésre, illetve mezőgazdasági célra is alkalmas.
A talaj nem alkalmas arra, hogy építkezzenek rá, mert nagy része tőzeg. Ezért az iszap egy részét elszállították, a megmaradt részt pedig a helyszínen mészporral kezelik.
Bokor Tibor elmondta: a városháza a munkálatok második szakaszát is elindította: ellenőrzés végett a teljes dokumentációt közzétették a közbeszerzéseket lebonyolító hatóság honlapján. Miután az illetékesek ellenőrzik, hogy megfelel-e a törvényeknek, azonnal meghirdetik a közbeszerzést. Ebben a szakaszban egy meglévő épületet rehabilitálnak, mellette még épül egy nyolcszáz méteres fémcsarnok. Emellett bekötőutat és az épületeket összekötő utakat is építenek, a területet rácsatlakoztatják a víz- és csatornahálózatra, illetve az áramot is idevezetik. Ha nem jön közbe semmi, és nem lesznek csúszások, 2015. november 28-án átadhatják a 2-es számú ipari parkot.
A volt fás cégnél létesülő 1-es számú ipari parknál a kivitelező cég jövő év május középéig kért és kapott halasztást a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökségtől, mert nem tudta tartani a határidőt.
A polgármester azt is elmondta, hogy a két ipari parkban közel százhatvan új munkahelyet kell létesíteniük. Eddig több hazai és külföldi beruházó érdeklődött az ipari parkok iránt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.