RMDSZ-es szórólapot rendelt az SZDP
„Az RMDSZ nem szavaz Johanniszra” – hirdeti az a szórólap, amelyen piros-fehér-zöld háttér előtt Kelemen Hunor jelenlegi és Markó Béla volt RMDSZ-elnök fényképe található.
A kampányanyagot nem az RMDSZ rendelte meg, ezért feljelentést tett – nyilatkozta Kelemen Hunor, aki tegnap délelőtt úgy tudta, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megyei települések postahivatalaiban kézbesítésre vártak a szórólapok, egy részük már be is került a székelyföldi postaládákba. A helytelenül írt szórólapokra (Klaus Johannis nevét magyar sz betűvel írták) a Stiripesurse.ro portál hívta fel a figyelmet, amely szerint a Victor Ponta választási érdekeinek megfelelő szórólapot 200 ezres példányszámban juttatják el a székelyföldi háztartásokba. „Ismeretlen tettes ellen teszünk feljelentést, mert nincs megjelölve, hogy kik készítették ezeket a szórólapokat. Mindegy, hogy a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt vagy az Erdélyi Magyar Néppárt áll a háttérben, sem én, sem Markó Béla nem adtunk felhatalmazást senkinek arra, hogy az arcunkat használhatja és velünk kampányolhat” – mondotta Kelemen Hunor a Maszol.ro portálnak. A Transindex később azt közölte, hogy Victor Ponta pártja áll a székelyföldi szórólapos akció hátterében; egy megrendelő szelvény fényképét is közölte a szórólapok postai kézbesítésére egy székelyföldi településen. Ebből kiderül, hogy a Szociáldemokrata Párt adta fel Bukarestben a megrendelést, és hogy a szórólapot a magyarul beszélő lakosok postaládáiba kell bedobni. A Transindex postai körökből arról értesült, hogy az akciót mindhárom megyében leállították, mert időközben kiderült, a szórólapok terjesztését egy lejárt, nyugdíjasoknak szánt szórólapok kihordására vonatkozó szerződés alapján rendelte meg az SZDP. Korábban a párt küldött olyan üzenetet a nyugdíjasoknak, amelyen azt közölte: ha Klaus Johannis nyeri a választásokat, csökkenteni fogja a nyugdíjakat.
Táblagépek a kisiskolásoknak
A III. osztályos tanulók 2015 márciusától táblagépekkel fognak tanulni, ezekre digitális tankönyveket és az oktatási folyamatban szükséges más alkalmazásokat telepítenek – nyilatkozta tegnap Răzvan Cotovelea informatikai miniszter, aki szerint mintegy 220 ezer gyermekről van szó, a kiadást pedig – melynek összértékét 20 millió euróra becsüli – 85 százalékban európai uniós alapokból fedezik. Hozzátette: a II. és IV. osztályos tanulók 2015 első félévének vége felé kapnak táblagépeket. Összesen 500 ezer táblagépre lesz szükség. * Cotovelea a Microsoft-ügyről is beszélt: mint mondotta, a licencekre előírt 50 millió lej kifizetésére akkor kerül sor, amikor az összes törvényes feltétel teljesül. A halasztás oka, hogy még folyik a felhasznált licencek számának ellenőrzése. „Választ kell kapnunk különböző más intézményektől, az ügyészségtől, hogy ez a Microsoft-szerződés (a 2011-es – szerk. megj.) is vizsgálat tárgyát fogja-e képezni. Miután ezek a feltételek teljesülnek, fizetünk” – közölte. A Korrupcióellenes Ügyészség idén szeptemberben kilenc volt miniszter ellen indított eljárást a Microsoft-licencek körüli visszaélések (kenőpénz, pénzmosás és hasonlók) miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.