Másodszor szerveznek november végén székelyföldi információ-technológiai, kommunikációs és innovációs konferenciát: november 28–29-én Tusnádfürdőn – közölte tegnap sajtótájékoztatón Bihari Béla, a kereskedelmi kamara szakosztályának vezetője.
A tavaly Árkoson szervezett hasonló eseményt ezúttal az egyre több szakcéget tömörítő IT Plus Klaszter vette gondnokságába, és arra törekedtek, hogy minél nevesebb szakembereket hívjanak meg – itthonról, Magyarországról, de Németországból is érkezik előadó, összesen huszonheten, köztük energiavállalatok, szakintézmények, sikeres cégek képviselői is –, a hangsúlyt pedig az innovációra helyezték. Az előadások, szekcióülések, kerekasztal-beszélgetések tematikai sokszínűséget ígérnek. A három plenáris ülés három területet kíván lefödni: szó esik a nagyvállalati információtechnológiáról, az innovációról, a harmadik napon pedig A jövő megérkezett! címmel néhány új megoldás kerül terítékre. A szekcióüléseken a székelyföldi informatikusok lehetőségeit, sikereit, a szakoktatást, illetve a fejlesztési alternatívákat igyekeznek feltérképezni. Bihari Béla elmondta, négy stratégiai célt tűztek ki, ezek megvalósításában segít a konferencia is: a szakma számára szeretnék minél elérhetőbbé tenni a köz- és a magánszférában megjelenő lehetőségeket (folyamatban egy felmérés a székelyföldi vállalatok szakigényéről), de a külkapcsolatok építése és a világban szétszóródott humán erőforrás feltérképezése, érdekeltté tétele, hazavonzása is fontos szempont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.