Nicola Sturgeon jelenlegi skót miniszterelnök-helyettest választották a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjévé. Sturgeon a Skóciát kormányzó SNP éves kongresszusának tegnapi nyitónapján megválasztásának hivatalos bejelentése utáni beszédében közölte: minden korábbinál szilárdabb meggyőződése, hogy Skócia a jövőben független országgá válik. Egyenes utalást tett arra is, hogy erről újabb népszavazást szeretne.
Alex Salmond, az SNP vezette skót kormány mostani miniszterelnöke a függetlenségről rendezett – az elszakadást ellenző tábor győzelmével végződött – szeptemberi népszavazás után jelentette be, hogy az SNP kongresszusán nem jelölteti magát újból pártvezetőnek, és utódja megválasztása után a kormányfői tisztségből is távozik. Nicola Sturgeont – aki tíz évig volt Salmond helyettese az SNP-ben, és 2007 óta skót miniszterelnök-helyettes – a jövő héten választja az edinburghi parlament Skócia új kormányfőjévé.
A szeptember 18-án megtartott referendumon a Skócia függetlenné válását ellenző erők győztek 55,3 százalékos szavazataránnyal; a függetlenségre a választók 44,7 százaléka voksolt. A népszavazáson példátlanul magas, 85 százalékos volt a részvételi arány.
Nicola Sturgeon a közép-skóciai Perth városában rendezett SNP-kongresszus első, tegnapi munkanapján, immár a párt vezetőjeként kijelentette: Skócia csak abban az esetben válhat függetlenné, ha ezt a skótok többsége egy referendumon megszavazza. Ennek lehetséges időpontjára nem tett utalást. Tegnap azonban, még a kongresszus kezdete előtt a BBC-nek nyilatkozva azt mondta: álma az, hogy Skócia az ő SNP-vezetői időszakában függetlenné váljon. Nem adott viszont egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy az újabb függetlenségi népszavazás kiírásának ígérete szerepel-e majd a 2016-os skóciai parlamenti választásokra kidolgozandó SNP-programban. Szavai szerint, ha a brit kormány gátat akar szabni az újabb referendum iránti egyre erőteljesebb skóciai követeléseknek, akkor ígéretének megfelelően még tovább kell bővítenie a skót kormány döntési jogköreit.
David Cameron brit miniszterelnök azonban már a népszavazási eredmény bejelentése után határozottan kizárta a referendum belátható időn belüli megismétlését. Cameron a szeptemberi népszavazás másnapján leszögezte, hogy a referendum a skóciai függetlenség kérdését egy nemzedéknyi, talán egy egész életnyi időre rendezte, és nincs mód az ismétlésre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.