Három váltásban dolgoznak, mégis azt állítják, nem nyereséges a kovásznai Pepsi-gyár, ezért átszervezésre van szükség. A tervezett változással kapcsolatos iratokat már letették a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségnél. Hivatalosan ugyan nem erősítették meg, de akár hetven személy is munkahely nélkül maradhat.
Thiesz János polgármester érdeklődésünkre elmondta, nemrég találkozót kért tőle a PepsiCo menedzsere, Gabriel Cosoreanu. A megbeszélésen kifejtette, próbálkozásaik ellenére nem sikerült nyereségessé tenni a Vitarom Impex Kft. által működtetett kovásznai Pepsi-palackozó üzemet, így valószínűleg meg kell szüntetniük tevékenységét. Cosoreanu azt is hangsúlyozta, a konkurencia annyira olcsóan visz palackozott ásványvizet az üzletek polcaira, hogy azzal nem tudnak lépést tartani – számolt be a polgármester.
Kelemen Tibor, a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője annyit mondott, hivatalos átiratot kaptak, melyben az áll, hogy a Vitaromot jövő év májusáig újjászervezik.
Tegnap telefonon kerestük Cosoreanu menedzsert, sikertelenül. A gyárnál is jártunk, de nem láttunk pangásra utaló jeleket: élet volt a palackozóban, teherautók vártak az árura. Egy munkás elmondta, bőven van tennivaló, három váltásban dolgoznak még hétvégén is.
A kovásznai Pepsi-palackozót második romániai gyáraként nyitotta meg 2004-ben a Quadrant Amroq Beverages a Pepsi, a Prigat és a Lipton Ice Tea gyártójaként és forgalmazójaként. A teljes befektetést akkor hétmillió dollárra becsülték. A BizBraşov gazdasági portál szerint az amerikai PepsiCo 2012-ben 1,8 millió euró bevételre tett szert a kovásznai ásványvíz eladásával. A Pepsi tulajdonában levő Vitarom Impex a kovásznai borvizet Valea Izvoarelor néven bocsátotta áruba.
Faggatózásunkra Thiesz János megjegyezte, számára érthetetlen, hogy a gyárban olyan termékeket palackoznak, amelyeken nem jelenik meg markánsan a Kovászna nevét tükröző felirat – ez szerinte valószínűleg vonzóbbá tenné az itt palackozott italokat, főként az ásványvizet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.